Gretta

Az USA legszebb nemzeti parkjai

2018. október 17. - Gretta

Kanyonok, tavak, hegységek, hőforrások és más mesés geológiai jelenségek teszik változatosabbá az USA 10 leglátogatottabb nemzeti parkját, melyekbe évente 3-10 millió ember is ellátogat. Neked melyik a kedvenced?   

Glacier Nemzeti Park

A kanadai határ mellett, Brit Columbia és Alberta közvetlen közelében fekszik az indiánok által csak  a "világ gerincének" becézett nemzeti park, ahol 1126 kilométernyi túra út vár ránk. Csak tavaly 2,3 millió látogató érkezett a Glacier Nemzeti Parkba, melyet a természetfotósok paradicsomjának is tartanak, hiszen szebbnél szebb látványosságok sorakoznak itt: a szerencsések például a Sarki fényt is láthatják, de a McDonald-tó és a Sziklás-hegység leghíresebb túraútvonala, a Going-to-the-Sun Road is bőven tartalmaz természeti szépségeket.  A parkon belül található a 3 csillagos Many Glacier Hotel, mely a gyönyörű Swiftcurrent-tóra néz rá. 

1_41.jpg

Acadia Nemzeti Park

Szintén a kanadai határ mellett, az USA északkeleti részén, Maine államban, a Mt Desert szigeten helyezkedik el ez a fenyőfákban gazdag park, ahová évente több, mint 2,8 millió turista érkezik. Ahhoz, hogy a parkhoz eljussunk, a Boston vagy a Portland irányából induló Route 1 autóúton kell tovább haladnunk, esetleg érkezhetünk repülővel vagy helikopterrel is a park közelében lévő Hancock County repülőtérre is. Bár a park nem rendelkezik semmilyen szálláslehetőséggel, a kempingezés megengedett és a közeli kis városokban (például Bar Harbor településén) is könnyen lehet alvóhelyet találni.

2_41.jpg

Grand Teton Nemzeti Park

Az USA egyik legelképesztőbb hegyvidéki panorámáit szolgáltató nemzeti parkja, melynek fénypontja (és egyben legmagasabb pontja) a 4197 méteres Grand Teton. A Wyoming államban lévő park 1248 négyzetkilométerrel büszkélkedik és évente több, mint 3 millióan látogatják meg – a nagy területnek hála nem kell félni a turisták zavargásaitól, amit az itt élő állatok is nagyon élveznek: szinte minden hegyvidéki nagyvad (medvék, bivalyok, farkasok stb.) megtalálható itt, ezért érdemes vigyázni a kempingezéssel. A John D. Rockefeller által megalapított park legtöbbet fotózott területe a csodás Paintbrush Canyon.

olympic_national_park-0_1.jpg

Olympic Nemzeti Park

Kötelező természeti látnivaló, ha a Washingtonban lévő Seattle városába utazol, hiszen egy komp segítségével könnyen átjuthatunk a parkba. Valószínűleg könnyű elérhetősége (is) közrejátszik a gyönyörű terület népszerűségében, tavaly ugyanis 3,2 millió látogató érkezett ide, akik jobbnál jobb programok közül válogathatnak: többek között megcsodálhatjuk a naplementét a Hurricane hegyvonulat tetejéről, kajakozhatunk az Elwa folyón, de a biciklizéshez és az extrém hegymászáshoz is bőven vannak is lehetőségek. A park területén helyezkedik el a háromcsillagos Sol Duc Hot Springs Resort, ahol a parkban lévő termálvizekben is megmártózhatunk.

4_25.jpg

Zion Nemzeti Park

Egyik személyes kedvencem a földalatti természetes alagutakban gazdag Zion Nemzeti Park, mely Utah államában helyezkedik el – átlagosan pedig 3,5-4 millió turista látogat el ide. A parkban minden megtalálható, ami felkeltheti egy egzotikus utazó kíváncsiságát: vannak itt kanyonok, vörös sziklaképződmények, vízesések és függőlegesen elterülő zöldnövényzet is. Ha a legtöbbet akarod kihozni az itt töltött percekből, tartózkodj az 1920-as évek idézte Zion Lodge kabinok egyikében és látogasd meg a három természetes Emerald Pool medencét!

5_16.jpg

Yellowstone Nemzeti Park

Nemrég a családosok kedvencének választották az USA legelső nemzeti parkját, a három államon (Wyoming, Montana, Idaho) is elterülő 8980 km²-es (!) , UNESCO által védett Yellowstone Nemzeti Parkot. Ha máshonnan nem is, a világ leghíresebb gejzírjéről (a minden 92. percben vizet kilövő Old Faithful-gejzíről) vagy a világ jelenlegi legnagyobb aktív gejzírjéről (Steamboat-gejzír) biztosan ismerős lehet a Yellowstone, ahogyan azokról a fantasztikus képekről is, melyeken a turisták különböző meleg vízű hőforrások, iszapmedencék és más geotermikus jelenségek mellett sétálgatnak. Az biztos, hogy itt bőven van látnivaló!

6_16.jpg

Yosemite Nemzeti Park

Az összeállításból ez a legendás park sem hiányozhat! Az USA második nemzeti parkja, bár a Yellowstone-hoz képest szerényebb (3081 km²-es) méretekkel rendelkezik. A Kaliforniában lévő Sierra Nevada hegyláncolatot is magába foglaló Yosemite geológiai csodák százait rejti magában: hogy csak párat említsek, itt található a Half Dome, a Glacier Point, a Bridaveil-vízesés, a Yosemite-vízesés, a Mirror-tó és még sorolhatnánk. A parkon belül több szálláslehetőség közül is lehet választani: az egyik legjobb a négycsillagos Ahwahnee Hotel, mely különböző programokat is kínál a tehetős turistáknak.

rocky-mountain-national-park.jpg

Rocky Mountain Nemzeti Park

2015-ben lépte át a 4 milliós látogatói álomhatárt ez a mesés park, mely azóta is fenntartja magának Amerika legnépszerűbb parkjának harmadik dobogós helyét. A Sziklás-hegységnek otthont adó, Colorado államában lévő park több, mint 60 különböző állatfajnak ad otthont és autóval is be lehet menni (34-es autóút, Trail Ridge Road) Este Park településétől kezdve egészen a Grand Lake tóig. Szállodával nem büszkélkedik a Rocky Mountain, ám a közeli Fort Collins, Loveland és Longmont településeken a jobbnál jobb szálláshelyek közül válogathatsz.

8_9.jpg

Grand Canyon Nemzeti Park

Sokak álma élőben is látni a világ egyik legmesésebb kanyonvonulatát, melyet tavaly 5,5 millióan kerestek fel - épp ezért a Grand Canyon Nemzeti Park lett a világ második leglátogatottabb parkja. Autóval, szamárháton, helikopterrel, busszal és még csomó más közlekedési eszközzel is fel lehet fedezni a parkot, ám a közel 6 millió éves geológiai csodában szerintem a legjobban gyalog lehet megcsodálni. A mesés vonulatokra nagy szállodalánc-biznisz is épült: az arizonai Sedonában például ultraluxus szállodák közül választhatunk, de kempingezni, és kabinokban való pihenésre is van itt lehetőség.

9_8.jpg

Great Smoky Mountains Nemzeti Park

Íme az első helyezett! Egészen hihetetlen, de tavaly 10,7 millió ember látogatta meg az Észak-Karolina és Tennessee államok határán fekvő természeti területet. Bár a park minden minden évszakban szép, tavasszal, a virágzáskor és ősszel, a levelek besárgulásakor mutatja a leggyönyörűbb arcát.

A képeket köszönöm Glacier National Park, Great Smoky Mountains National Park, Grand Canyon Nemzeti Park,  Rocky Mountain National Park, Grand Teton National Park, Yosemite National Park, Yellowstone National Park, Zion National Park, Olympic National Park, Acadia National Park © Copyright

süti beállítások módosítása