Mint minden évben, idén is ellátogattam a Daalarna bemutatójára, ahol szinte mindenki megfordult, aki kicsit is szereti a divatot, vagy benne van a magyar divatkrémben.

A Benes Anita által vezetett esküvői- és alkalmi ruhamárka már évek óta két showt szervez az érdeklődőknek és minden alkalommal teltház (pontosabban extra teltház) van, mert mindig sokkal kevesebb az ülőhely, mint a meghívott / résztvevő.

Mi – az előző évekből okulva – már kapunyitásra megérkeztünk, hogy az elsők között mehessünk be a Millenáris B csarnokba szuper helyet szerezni. Őszintén szólva, így sem volt könnyű, mert sokan készítettek előre legyártott „foglalt” táblákat, melyeket kiraktak a székeikre, mások kabátjaikkal, vizesüvegjeikkel vagy bármi más „otthagyhatóval” jelezték, hogy bár nincsenek ott, az a hely bizony az övék. Ezt a stratégiát én mindig is nagyon primitívnek tartottam, ezért mi felváltva foglaltuk a helyünket a második sorban, amíg el nem kezdődött a bemutató.

Ezek után egyből továbbmentem a kiállított standokhoz: idén is képviseltette magát a Hungária pezsgő, ahol hatalmas sor állt az „ingyen” italokért, csakúgy, mint mellette lévő Vöslauer és L’Or standjánál. A legnagyobb érdeklődést mégis a (tavalyihoz képest hatalmas) büféasztalok élvezték, amit én még teljes pompájukban (pontosan 19 óra 7 perckor) meg tudtam örökíteni. A terített asztalka azonban nem állt sokáig ilyen szépen, 10 perc múlva (pontosan 19 óra 18 perckor) már teljes káosz uralkodott itt – nemhogy kaját, de pár centi állófelületet sem lehetett a büféasztal közelében szerezni. Ez azt hiszem, nagyon jellemző a magyar „megrohamozó és mindent befaló” mentalitásra.

Kicsit zavaró volt, hogy az ételek fölé, mellé nem volt kiírva, hogy mi-micsoda; ezért sokan csak akkor tudták meg mit esznek, amikor már belekóstoltak a dolgokba. Ha pedig nem ízlett nekik, akkor visszarakták a többi közé, ami elég undorító volt. Az mondjuk pozitívum, hogy a bemutató után is feltöltötték a büféasztalokat, bár a falatokat úgy elkapkodták két perc alatt, mintha ott se lettek volna.

Aztán elkezdődött a bemutató és ezzel együtt a káosz is – legalábbis a kifutó elején, a baloldalon, ahol már a bevezető videó alatt a közönség arcába tolták az extrém füstöt. A mesterséges köd (vagyis az „illatosított szárazjég”, hogy szépen nevezzük), bizonyára dekoratív célokat használt, mert azok, akik a túloldalon, vagy a kifutó első 30 méterénél távolabb ültek, semmit sem érzékeltek az egészből - azok viszont, akik elfoglalták a legjobb helyek egyikét (akármilyen visszafogottan is szeretnék fogalmazni) rendesen megszívták az egész Daalarna showt – szó szerint.

A füst ugyanis nemcsak az első pár percben, hanem végig ment a 30 perces show alatt – az első sort úgy beterítette a köd, hogy konkrétan én nem láttam őket, nemhogy ők a kifutón lévő ruhákat. Ez mondjuk a cikk végén lévő videóból is látszik. Sajnos a szárazjég rengeteg mindenkit zavart, sokan panaszkodtak, elkezdték maguk előtt legyezni a füstöt, vagy köhögéssel, széken való fészkelődéssel enyhíteni a kellemetlenséget, de csak nem lett vége. Mi – miután sejtettük, hogy az egész bemutató alatt be fog lepni minket a köd és semmit sem látunk, élvezünk az egészből – 4 perc után felálltunk és otthagytuk a szuper helyünket. 

Mivel más helyre ülni esélyünk sem volt, a fotósok mellett, a kifutó végén néztük végig a bemutatót. Ekkor találkoztam Tóth Gabival, aki a közönségtől távol, tisztes távolságban, állva figyelte a showt – nagyon gyönyörű, közvetlen és kedves volt (egy mesés, fekete csipkés Daalarna-esélyit viselt) és a kis beszélgetésünk után még egy szelfiben is benne volt, ami ritka jófej dolog volt tőle. Szuper vagy Gabi!

©FeCsa

A showt ezután hiába próbáltam élvezni, azért így akkora élmény nem volt: nehezen tudtam a ruhákra figyelni, sajnos egyet sem tudtam volna fejből felidézni, ezért különösen hálás vagyok a fotósoknak, akik miatt utólag, nagy Daalarna-rajongóként is meg tudom tekinteni a kollekciót. 

A ruhák az elmúlt évek kollekcióihoz képest sokkal inkább tükrözték az én ízlésemet: tele volt fehér-fekete-pink színű, légies és nagyon nőies ruhákkal a kifutó – én már ki is választottam, melyik fog a szülinapi/karácsonyi kívánságlistámon szerepelni, bár szinte mindegyik darabban tetszett valami.

A tervezőnő a show végére tartogatta az egyik legkülönlegesebb darabot, egy A-vonalú, arany csillámló szálakkal díszített fazont, ami úgy láttam, Liptai Claudiának is tetszett, mert nagyon mutogatott rá. Egyébként még egy sor másik híresség is a tiszteletét is tette a bemutatón, de őket csak fotókról láttam. 

© FeCsa 

Összegezve, kicsit hiányoltam a díszletáradatot az eseményről: igazából csak egy nagy okostelefonra hajazó képernyő volt felszerelve, minden nagyon sötét és fekete volt; ahogyan azt sem értem, hogy a főpróbák alatt hogy nem lehetett egy ember sem a backstage-ben, aki észrevette volna, hogy a füst végig beleszáll a baloldalon ülő közönség arcába, testébe.

Ez hatalmas baki, ahogyan az is, hogy a büféasztaloknál lévő ételek nem voltak megnevezve – konkrétan senki sem tudta, hogy mit eszik, olyan sötét és akkora tömeg volt.  Az sem tetszett, hogy bár a bemutató az UNICEF gyermekházasság elleni kampányának lett ajánlva, erről szinte semmit sem tudhatott az, aki nem olvasott utána.

© Kondella Misi Photography 

Az ülőhelyekkel való probléma még mindig, évek óta fent áll: rengeteg volt a sor és a tömeg mindenhol - ez pedig egy ilyen nívós eseményen nem biztos, hogy előny. Még mindig úgy gondolom, hogy lenne igény egy harmadik showra (vagy legalábbis egy hosszabb kifutóra), mert így a nézők is jobban élveznék az egész eseményt.

Sajnos idén csalódottan távoztam a showról, mert nagy divatbemutató-élményben, ruhák csodálásában nem volt részem, de jövőre is ott leszek a Daalarna 2020-as bemutatóján – remélem, addigra okulnak a szervezők a most fellépő hibákból és több figyelmet fognak kapni azok gyönyörű ruhák, melyekről az eseménynek igazából szólnia kellett volna.

© GRIP Management