Gretta

Dubai legszebb épületei

2021. augusztus 09. - Gretta

Imádtok Dubairól és különböző ingatlanokról, szép épületekről olvasni - ezek után pedig nem is volt kérdés, hogy útjára indítom új cikksorozatomat, melyben a világ legnépszerűbb helyeinek legszebb épületeit veszem szemügyre. Kezdjük is a sort az arab luxus és a felhőkarcolók városával, ahol a mesés építészeti megoldásoknak csak a képzelet szabhat határt - mert itt nincs lehetetlen, az tuti!

Mielőtt belevágnánk, mesélnék egy kicsit nektek erről az eszelősen jól kitervelt és fantáziadús városról. Valamelyik olvasóm egyszer így jellemezte kommentben: "az ezernyi tüske városa a porsivatagban", ami egyébként igaz is, de tagadhatatlan, hogy Dubai az a hely, ami építészetileg megkerülhetetlen, ha a világ legjobbairól beszélünk. Elvégre, 200 éve még semmi nem volt itt, csupán egy apró kis halászfalu... És most nézzetek rá!

Számomra Dubai az élő példa arra, hogy lehetetlenek nincsenek, a kreativitásnak pedig maximum csak a büdzsé szabhat határt - itt viszont nagyon még olyan sincs. Kíváncsian várom, milyen elképesztő építészeti alkotások felemelkedésének lehetünk itt a tanúi a következő 10-20-30 évben  - addig is, nézzük a város jelenlegi legérdekesebb, legkülönlegesebb építményeit! Jó szórakozást kívánok nektek hozzá!

http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_200213165121-12b-dubai-buildings-restricted.jpg

Burj Khalifa 

A cikket és az egész cikksorozatot a világ egyik legkülönlegesebb építményével; Dubai, Közel-Kelet, Ázsia, valamint a világ legmagasabb felhőkarcolójával, a  828 méter magas, 160 emeletes Burj Khalifaval szerettem volna indítani, melyet 2010-ben nyitottak meg és hat éven át építettek, csaknem 4 milliárd forintból. Az épület több, mint 300 méterrel magasabb, mint elődje, a Taipei 101 (a későbbiekben majd róla is lesz szó), ami a Föld addigi legmagasabb épülete volt. A Burj Khalifa konkrétan sorra döntögeti a Guiness-rekordok könyvét: többek között itt van a város egyik legexkluzívabb szállodája, az Armani Hotel, de a legmagasabban fekvő étterem (az Atmosphere a 122. emeleten), a legmagasabban fekvő mecset (158. emelet) és a legmagasabban fekvő uszoda (76. emelet) is itt található. Érdekesség, hogy a lift a földszíntől a legmagasabb, 125. emeletig pontosan egy perc alatt ér fel.
http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_200211140354-07-dubai-buildings.jpg

Jumeirah Beach Hotel

Dubai egyik legmesésebb szállodája, a Jumeirah Beach Hotel 1997-ben nyílt - akkoriban pedig olyan nagy újdonságnak számított a hullámalakú szálloda alakja, hogy nem volt olyan magazin, ami ne foglalkozott volna vele! A szálloda külseje manapság már-már mindennapinak számít - ám 104 méteres magasságával még így is kiemelkedő a mesés tengerpart mellett. Megnyitásakor Dubai egyik legmagasabb épülete volt, azóta viszont több száz ingatlan épült a városban, ami jócskán felülmúlja a magasságát. 
200179798_1.jpg

Burj Al Arab

A világ eső és egyetlen hétcsillagos resortja két évvel később, 1999-ben nyitotta meg a kapuit a turisták számára: 321 méteres magasságával igen hamar kenterbe verte a szomszédos Jumeirah Beach Hotelt - de az az igazság, hogy a két épület ma már elképzelhetetlen egymás nélkül. Érdekességet szeretnétek még Burj Al Arabról? Mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy belső lobbijának átriuma 18 emeletes; az ablaküvegei pedig olyan különleges Teflon-bevonattal (!) készültek, melyek nem hagyják, hogy akár egy homokszem is rátapadjon a mesés épület homlokzatáról. Ha valami drágába kerülhetett az építkezés során, akkor mondjuk ez biztosan az volt! 
jumeirah-emirates-towers-dubai.jpg

Jumeirah Emirates Tower 

Már biztosan te is rájöttél, hogy a szimmetrikus épületek egyáltalán nem népszerűek Dubaiban - a Jumeriah Emirates toronyházak sem azok, hiszen az egyik magasabb, mint a másik; ráadásul teljesen ellentétesen állnak egymással.  A gyönyörű épületeket 4 éven át építették, 2000-ben adták át - hihetetlen, de már 21 éve részei Dubai jelképes felhőkarcolóinak. Az egyiket, a 309 méter magasat szállodaként használják, a másikat, a 355 métereset pedig irodaházként üzemeltetik, melyeket egy óriási földszinti tér, a The Boulevard köt össze.  

address-sky-view.jpg

Address Sky View

Az Address Sky View a szingapúri Marina Bay Sandshez hasonlóan egy hatalmas, minimalista stílusú rooftop híddal, a Skye Bridge-híddal is büszkélkedhet. A hídon egy 70 méter hosszúságú infinity pool is található, mely a Burj Khalifára néz - a panoráma innen tehát egészen páratlan. Az épületeket egyébként szállodaként használják: 169 lakosztállyal és szobával büszkélkedik az Address Sky View Dubai nevű hotel, melyet ugyanazok az építészek terveztek, akik megvalósították a Burj Khalifát.
http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_200213165020-10b-dubai-buildings-restricted.jpg

Atlantis, The Palm 

Újabb szálloda, mi más? A mesterséges Pálma-szigetek központjában elterülő Atlantis a mitikus víz alatti Atlantisz csodaországát kívánta megjeleníti a dubai homoksivatag összetéveszthetetlen színének párosításával - a kettő együtt első hangzásra nem nagyon jön össze, a WATG kivitelező viszont tökéletesen összehozta a tulajdonosok kívánságát! Rengeteg különlegességet említhetnénk a hotelről, de ami mindenképpen úttörőnek számít (építészeti tekintetből) a városban, az az, hogy ez a szálloda rendelkezett először víz alatti lakosztályokkal, ahol akár a hálóágyból lehet nézegetni a delfineket, a fókákat és a többi gyönyörű víz alatti élőlényt.
http_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_200211132401-01-dubai-buildings.jpg

Canyan Tower

Vegyünk egy 306 méter magas, 73 emeletből álló felhőkarcolót és csavarjuk meg - úgy, mintha csak egy kötéllel vagy egy fonalszállal tennénk! Nagyjából ez az alapkoncepciója a város kikötőjénél, a Dubai Marina mellett elhelyezkedő Canyan toronyháznak, melynek minden egyes emelete 1.5 fokkal el van tolva balra - ez azt eredményezi, hogy az épület a teljes területén belül 90°-os külső elmozdulás található. Ez azonban ne rettentsen el senkit, az épület a világ egy legbiztonságosabb épülete, Dubai egyik nagy büszkesége, melyet a Burj Khalifa építészei terveztek meg.  A toronyház egyébként lakóház, ha jól tudom, 495 különböző apartman található meg itt. 
shutterstock_517260397.jpg

Dubai Mall

Hozzávetőlegesen évente 80 millió ember (!) látogatja meg a Dubai Mallt, a város legfőbb bevásárlóközpontját. Ez a szám annyi, mint Törökország teljes lakossága! Talán már sejthetitek is, hogy milyen hatalmas méretekről és milyen óriási beruházásról is beszéltek az építészeti szaklapok, mikor 2008-ban megnyitották ezt a plázát. Több, mint 1200 darab üzlet található meg itt egy 14 ezer fős parkolóhellyel, egy óriási jégpályával, egy belső akváriummal és persze egy mesterséges vízeséssel, amit azért semmiképpen se hagyjunk ki, ha a közelben járunk.  A Dubai Mall persze így sem volt elég nagy: 2019-ban egy fedett, légkondis gyalogátkelő-helyet építették e pláza és az új Dubai Mall Zabeel bevásárlóközpont közé azok számára, akik még több vásárolgatást szeretnének bezsúfolni a napjukba.
83e53fd41d5850bd7938375dd5553ee1.jpg

O14

Oké, talán nem ez a legszebb épület, amit valaha láttatok - inkább az egyik leglátványosabb és legérdekesebb -, de annyira megkapó ez a 22 emeletes O14 épület, hogy egyszerűen muszáj volt beletennem az összeállításba. A város üzleti negyedében található épület külsőleg teljesen ugyanúgy néz ki, mint egy "sima" felhőkarcoló - azzal a különbséggel, hogy egy fehér színű, 1300 db lyukból álló, 40 cm vastag külső vázzal borították be, mely 1 méterre található az ablakaktól. Ez igazából azért jó, mert a nap soha nem vakítja meg az épületben tartózkodókat és az épületben lévő hőmérséklet is normál átlag körül tud lenni - az azonban tény, hogy az egész épület úgy néz ki, mint egy sajt! 

Az összeállítás szubjektív, ezért tapasztalataitokat, véleményeiteket várom kommentben. A cikket nem szponzorálta senki (sajnos). All Photos All Rights Reserved. Copyright © Burj Khalifa, Jumeriah, Burj Al Arab, Address Atlantis - The Palm, Canyan Tower, Dubai Mall, O14

—————————————————————————————————————————————

   'A világ legszebb épületei' című cikksorozat további összeállításai:

Dubai  Spanyolország

 ————————————————————————————————————————————— 

 

Sylvester Stallone kaliforniai megavillája

2021. augusztus 05. - Gretta

Egészen elképesztő az a luxus és az a hatalmas tér, melyben Sylvester Stallone és családja tengette a mindennapjait az elmúlt 23 évben - a kaliforniai megaingatlan viszont most felkerült a piacra és őszintén, szó szerint mindenki megbolondul érte. Csupán annyi bökkenő, hogy teljességgel megfizethetetlen - de ez nem is olyan nagy baj, mert legalább a képeken keresztül gyönyörködhetünk benne!  

screen-shot-2021-01-28-at-6_32_45-am-696x462.png

Már hozzászokhattatok, hogy a színészlegenda Sylvester Stallone ingatlanjait rendbe végig szemlézem: az idén vásárolt floridai óceánparti villája egész egyszerűen elképesztő, a kaliforniai La Quintában lévő mediterrán rezidenciája pedig maga a tökély - azt hiszem, ízlésben és szépségben ez az ingatlan sem fog szűkölködni, de nézzünk is bele!

960x0.jpg

A 74 éves Sylvester Stallone nemrég tette fel a ingatlanpiacra ezt az óriási (és nagyon-nagyon drága) megavillát, mely már 1998 óta az otthonául szolgál - mivel viszont lányai már mind kirepültek a fészekből, neki és a feleségének már nincs szüksége ilyen hatalmas házra. Úgy is mondhatnánk, hogy a nyugati partot a keletire cserélik, mert a pletykák szerint a floridai házuk lesz a fő bázisuk. Ezt mondjuk meg tudom érteni, mert egy ilyen rezidenciának csak a fenntartási költsége is hatalmas lehet. Ha pedig végig nézek a tökéletes gyepre és a kertre.. Az biztos, hogy hatalmas személyzetet kell azért fizetni, hogy ezt mind napról napra fent lehessen tartani!

letoltes_1.jpg

A rezidencia egyik fő eleme a képen látható alkotás. Igen, ahogy látjátok, ez egy Rocky-szobor, mely a családi medence közepén kapott helyet. Idilli, ahogyan a távoli Los Angeles fölött lebeg győzedelmes pozícióban, mintha Sylvester csak azt akarná ezzel mondani: "Ezt nektek Hollywood, én már mindent megkaptam, és már mindent elértem, amit itt lehet." Nos, ez mondjuk igaz is.

im-290820.jpg

A 1950 négyzetméteres ház Beverly Hills egyik legelitebb, elkerített negyedében, a Beverly Parkban található (tehát a ház környékére nem mehet be akárki, 0-24 órán át őrzik azt) és 1.4 hektáron helyezkedik el.  A szomszédok közül Denzel Washingtont vagy Justin Biebert tudnám megemlíteni. A házban van 8 háló-és 12 fürdőszoba, különböző nappalik, közös szobák, egy bár, egy könyvtár, egy mozi- és egy konditerem, valamint egy 8 autós föld alatti garázs is. A házhoz ezenkívül még szökőkutak, teraszok, erkélyek és egy végtelenített infinity medence is tartozik saját spával. Ki mondta, hogy ez egy ház és nem egy ultramodern resort? A színes alkotások kicsit zavarják a szemem, de a lakberendezési bútorok igazán harmonikusan mutatnak egymással.

letoltes_2.jpg

Íme az ultramodern bár, mely bármelyik luxusszállodában megállná a helyét és persze az egyik társalgó, melynek tökéletes a panorámája. Imádom a bőrfoteleket, ahogyan a kanapét és a rendkívül egyszerű, modern dizájnnal megoldott üvegasztalt is. A rezidencia egyébként rettentő drága, több, mint 32 milliárd forintba (!) kerül, de az itteni árakhoz képest ez normálisnak mondható. Sajnos több fotót nem tölthetek fel a házról, de találtam nektek egy szuper kis videót, ahol körbe mutatják az egész ingatlant. Nagyon szuper, nézzétek meg! A videót elérhetitek ITT  

A képeket köszönöm a Hilton & Hylandnak! Copyright © Barron N. Hilton and Tessa Hilton of Hilton & Hyland.

 ————————————————————————————————————————————— 

 'A sztárotthonok' című cikksorozat további összeállításai:

Bon Jovi (Palm Beach) Bruce Willis (New York) Bruce Willis (Turks&Caicos) Celine Dion (Miami) Cher (Miami) Catherine Zeta-Jones & Michael Douglas (Mallorca) David Copperfield (Bahamák) Heidi Klum (Los Angeles) Jennifer Lopez (Miami) Jennifer Aniston & Brad Pitt (Los Angeles) Lionel Richie (Los Angeles) Pamela Anderson (Malibu) Pierce Brosnan (Malibu) Shakira (Miami) Sylvester Stallone (Los Angeles) Sylvester Stallone (Palm Beach) Sylvester Stallone (La Quinta) Walt Disney (Los Angeles) 

 ————————————————————————————————————————————— 

 

Zakynthos 10 legexkluzívabb szállodája

Görögország egyik legmesésebb szigete az elmúlt egy évtizedben sorra húzta fel a jobbnál jobb ötcsillagos hoteleket: most kiválasztottam nektek a legjobbakat, melyek olyan fantasztikusak, hogy egyszerűen nem lehet velük betelni. Következzenek Zakynthos legpazarabb luxusszállodái!  

Porto Zante Villas & Spa

Zakynthos legexkluzívabb szállodája - sőt, szerintem még egész Görögországé is, de világviszonylatban is nagyon ott van ez a hotel. Úgy néz ki, mint egy álom: őszintén mondom, hogy az embernek olyan érzése van, mintha nem is Görögországban, hanem a Maldív-szigeteken nyaralna - természetesen az árazás is ennek megfelelő (egy éjszaka nagyjából 1-1.5 millió forinttól kezdődik). Szóval osztok-szorzok és arra jutok, hogy a Maldív-szigetekre elutazni még így is olcsóbb, mint itt megszállni. De hát, ami ennyire menő, azt meg kell fizetni... Nézzünk is bele! 

Ez a Kenwood szálloda úgy jellemzi magát, mint Európa legintimebb szállodáját  - ebben pedig van is valami. A Porto Zante Zakynthos fővárosától északi irányba kb. 12 kilométerre fekszik, Tragaki településének szélén. A közelben, gyalogosan elérhető helyen abszolút nincs semmi - maximum pár airbnb és egy kocsibérlő üzlet, a hotel tehát rendesen el van dugva a világ kíváncsi tekintetei elől.

A szállodában nincsenek szobák és lakosztályok - csak tengerparti privát medencés villák, melyek némelyikéhez még saját tengerpart is jár (azt hiszem, itt kezdődik a luxus), ahol kristályvázák, francia porcelánok, Armani Casa lakberendezési bútorok, márvány fürdőszobák, ezüst étkészletek, Nespresso kávéfőzők és Bvlgari piperecikkek várják a vendégeket. A szállodája világhírű spája, a Porto Zante Spa 20 kezelőhelyiséges (!) wellnessrészleggel várja a vendégeket, az étkezés pedig egy mediterrán és egy ázsiai fúziós étteremmel, valamint 24/7 in-dininggal van megoldva. Közös területek, éjjeli showműsorok stb. itt nem nagyon vannak, mert ez egy fancy hotel, ahol egyénileg teljesítik a vendégek kérését - a jachtbérlés, a személyes VIP-szigettúra és a hasonló finomságok viszont mind-mind a szálloda személyzetének rendszeres repertoárjába tartoznak bele.

Lesante Blu Exclusive Beach Resort 

A zantei Tragaki másik felén található a Lesanta Blu Exclusive Beach Resort adults-only szállodája, melynek legerősebb tulajdonsága a verhetetlen panoráma a végtelenített infinity medencékkel és a (kicsi, de finomhomokos) saját tengerparttal - ami Európában még mindig ritkaságnak számít. Zakynthosban egyébként fantasztikus tengerpartok vannak, de a Lesante Blu strandja privát, a nagyközönség számára zárt, csak a vendégek látogathatják.

A Lesante Blu rendkívül ízléses tengerre néző lakosztályokkal rendelkezik (árak napi 120 ezer forinttól), melyekhez árkategóriától függően tartozik benti jakuzzi, kinti medence és egy privát medencével ellátott napozós-kertrész is. A legalapvetőbb szobának "csak" egy tengerre néző erkélye van  - a legexkluzívabb, a Royal Grand Suite pedig egy kész villa hatalmas területekkel. Engem személy szerint amúgy nem ez és nem is a Honeymoon Suite, hanem a Deluxe lakosztály kapott meg, melyet a galériában is láthattok - szerintem ez a legjobb. A szálloda területén két étterem és három bár van, valamint in-dining szobaszervíz. 

A szolgáltatásokat illetően, csak a szokásos ötcsillagos programokat tudom mondani: kis spa, kis gym, teniszpálya, két saját bejáratú jacht és ezernyi fakultatív program. Szerintem jó kis szálloda, bár nem igazán meghitt, elég nyitott: nem igazán intim ahhoz, hogy pl. teljes szívvel tudjam nászutasoknak ajánlani, mert a tengerpartól mindenhova belátni, különösebb elvonulási lehetőség romantikus vacsorára meg hasonlókra pedig nincs, mert az egész épület olyan, mint egy tömb, előtte egy kis közös zöldterülettel és a privát tengerparttal. Nekem nem a kedvencem, de a saját tengerpart, a zavartalan kilátás és a medencék elgondolkodtató lehet azok számára, akik csak a panorámáért és kevésbé az élményekért utaznak. 

A Lesante szállodaláncnak készül a mindennél szuperebb és exkluzívabb új zakynthosi szállodája, a privát tengerparttal is rendelkező Lesante Cap Resort & Villas, mely 2022 májusában nyitja meg majd kapuit Akrotiri kis településén. 

Olea All Suite Hotel

Az egyik legmagasabb utazói pontszámokat kapó szálloda, az Olea All Suite Hotel Tsiliviben fekszik, 11 perces gyaloglásra a tengerparttól. Igazi destination hotel, szerintem az egyik leggyönyörűbb, amit mostanában építettek, ezért a vendégek fele jómódú, 20-30 év közötti fiatal. Tényleg rendkívül gyönyörű szálloda, olyan, mint egy oázis: az infinity medencék között lebegő napozóágyak vannak kirakva, körbe hatalmas olajfákkal... Nagyon idilli az egész. Egyetlen hátránya az előző hotelhez képest a panoráma. Szép-szép, de nem a tengerparton van - akinek ez nem hiányzik, annak ez leg a legtökéletesebb hotel.

Ahogyan a nevében is benne van, az Oleaban nincsenek külön szobák, csak lakosztályok (pontosan 90 db) melyekből a magasabb kategóriások swim-up pool lehetőséggel vagy privát medencével is rendelkeznek.  Az egyszerűbb, basic lakosztályok 147 ezer forinttól kezdődnek (ki lehet fogni 80 ezerért is), a privát medencével és tengerparti kilátással is rendelkező Honeymoon Suite pedig 270 ezer forintba kerül egy éjszakára, melyben a reggeli is benne van. A TripAdvisoron egyébként érdemes megnézni az vendégek által készített képeket, mert szerintem egyébként nem a tengerre néző lakosztályok a legjobbak (a kilátás elég kopár, sivatagi és távoli, sok a feleslegesen zavaró épület), hanem a swim-up vagy executive suite lakosztályok, melyek az egzotikus zöld kertre néznek.

Zante Maris Suites

Az Olea All Suite Hotelhez rendkívül hasonló Zante Maris Suites szintén csak lakosztályokból áll, de ez már csak felnőtteket fogad - gyerekek, családosok tehát itt kizárva. A két szállodának egy a tulaja, egymás mellett is vannak Tsiliviben - csupán annyi közöttük a különbség, hogy a Zante Maris kicsit intimebb, jobb a kilátása és  párszáz méterrel közelebb van a tengerparthoz. 

Az Olea lagúnás hangulatú óriási infinity medencéivel ellentétben is nincs nagyon közösködés a többi vendéggel - bár van egy sima medence a szálloda alsó területén, az nem nagy szám - ide főként azok a párok utaznak, akik nászúra jönnek és egy privát medencére vágynak. Közös területek nem nagyon vannak. Tudtommal mindegyik lakosztály a tengerpartra néz, az ételek pedig nagyon gourmetek. Mindezek ellenére a kettő közül én Zante Marist választanám, mert dizájn szempontjából az sokkal több élményt nyújt; de hangsúlyoznom kell, hogy a két szálloda szinte ugyanolyan, még az éttermeik is közösek. Árak ugyanúgy napi 147 ezer forinttól kb. 300 ezer forintig reggelivel, két személy részére.

Hotel St John Deluxe Suites

Az Olea és a Zante Maris mellett elhelyezkedő adults-only Hotel St John Suites megteremti mindazt, amire az előző két szállodában nem volt lehetőség: itt nincs egységes szálloda vagy közös medence, csak egy recepciós főépület, ahol az ügyes-bajos dolgokat lehet elintézni. Ezenkívül különálló épületekben úgy nevezett "lakosztályokban" szállnak meg a vendégek, tehát a hely elég intim, nincs vegyülés a többi vendéggel. Ez sokaknak lehet jó, de rossz is.

Negatívum? Nem nagyon van. Illetve az, hogy rettentő messze van a tengerparttól - ez itt már fél óra-20 perc gyaloglás, ami egy ötcsillagos szállodánál már nem fér bele; csak akkor, ha valami mást is tudnak nyújtani. A felső mini lakosztályokban vannak infinity medencék, a villáknál nincsenek, de azért onnan is lehet látni a tengert - igaz, azért közel sem olyan idillin, mint a Lesanteből vagy a Porto Zantéból. Amolyan elkerített villanegyed ez, melyet szállodának hívnak, de kicsit összemosódik az egész az airbnbvel - a galériába feltöltöttem nektek pár képet felülnézetből, hogy értsétek, mire gondolok. Ételek tekintetéből a tudtommal csak a reggelit adnak, bár van egy étterem is. Szolgáltatások nem nagyon vannak, igazi "old meg magad" szálloda ez, luxuskivitelben.  Éjszakánkénti 94 ezerért azért ez így sok.

Contessina Suites & Spa

Árban egy kicsit visszafogottabb a szintén Tsiviliben lévő Contessina Suites & Spa, mely főként annak köszönhető, hogy ez egy kevésbé privát/intim, kevésbé nászutas-jellegű, romantikus szálloda. Kicsit azt az érzetet kelti, mintha egy residence hotel lenne spával és félpanzióval, de azért persze ez nincs így. A szállodában lévő szobák közel felének nincsen medencéje; utána jön egy másik kategória a közös medencés lakosztályokkal, aztán jön a legdrágább réteg legfelsőbb kategóriájú Junior és Suite with private pool lakosztályokkal, melyek az előző néhány szállodához képest szerintem nem valami nagy durranások. 

Érdemes még megjegyeznem, hogy az egész szálloda csak egy kis területen helyezkedik el (Az Oleaban és a Zante Marisban kb. háromszor ennyi külső terület van, ha nem több), a lakosztályok a legtöbbször egymásra néznek, tehát simán át lehet látni más turistákhoz és stb.  Ennek ellenére a dizájnt, a szuper elhelyezkedést (100 méterre sincs a Tsivili strandtól, akár csak egy órára is le lehet ugrani a beachre), a gyönyörű barlangos spát és a félpanziót tartalmazó árat díjazni kell, így joggal került bele az összeállításba. Utazós képek a galéria végén. Árak napi 60 ezer forinttól 190 ezer forintig. 

Az összeállítás szubjektív, ezért tapasztalataitokat, véleményeiteket várom kommentben. A cikket nem szponzorálta senki (sajnos). All Photos All Rights Reserved. Copyright © Porto Zante, Lesante Blu, Olea, Zante Maris, Hotel St John, Contessina

—————————————————————————————————————————————

   'A világ legexkluzívabb szállodái' című cikksorozat további összeállításai:

Bahamák  Bali  Dominikai Köztársaság  Dubai  Las Vegas  Kréta  Los Angeles  London  Maldív-szigetek  Miami  New York  Párizs  Santorini  Zakynthos

 ————————————————————————————————————————————— 

 

 

Zakynthos legszebb tengerpartjai

Finomhomokos partok, türkizkék tenger, mesébe illő környezet - nagyjából így lehetne jellemezni az egyik legszebb görög sziget, Zakynthos legjobb tengerpartjait, melyekért a fél világ odáig van.

Ha engem kérdeztek, Zakynthos az egyik legszebb görög sziget (igaz, nem jártam még mindegyiken), de az biztos, hogy aki imádja a tengert, a napozást, a természetet és úgy az egész görög tengerparti-feelinget, az biztos megtalálja itt a számítását. Volt olyan szerencsém, hogy még a nagy turista áradat előtt, egészen pontosan 2004-ben meglátogathattam a szigetet - nos, én azóta is visszavágyok. Kíváncsi vagyok, mi változott azóta és mi maradt ugyanolyan. Egy biztos - a tengerpartok szépsége nem sokban változhatott, ezért fogadjátok most sok szeretettel az általam összeválogatott listát a szerintem legszebbnek és legjobbnak vélt zakynthosi partokról!                           cyclades_navagio_greece_1.jpg

Navaggio-öböl

A világ egyik legtöbbet fotózott strandja, Görögország legnépszerűbb látványossága a hajótörött roncs, azaz a "Shipwreck", mely Zaknthos északnyugati partjának egyik eldugott zugában, a Navaggio-öbölben fekszik. Állítólag még a '80-as években kötött ki itt ez a roncs, mások elméletei szerint viszont a görög kormány telepítette turistaszerzés céljából - erre persze nincs bizonyíték. Nos, bármi is legyen az igazság, a táj valami elképesztően szép és nagyon felemelő élőben is látni.

A strandot hajóval vagy csónakkal lehet csak megközelíteni, esetleg felülről is megtekinthető, kissé oldalnézetből, mert a közelben van egy parkoló. A strandon nincsenek kajáldák, bárok, napernyők, lényegében semmi, csak a hajótörött roncs, ezért ha hajóval ide indulnál strandolni, mindenképpen gondoskodj az élelemről, a napvédelemről és az egyéb szükségleteidről, mert itt aztán tényleg megszűnik a külvilág!

banana-baech-up-870x580_1.jpg

Banana Beach

Zakynthos városától délre 14 kilométerre található a sziget leghosszabb strandja, mely tökéletesen puha és fehér színű homokkal csábítja ide a strandolni vágyókat. Elég kommersz strand, már az én látogatásomkor is itt volt a legnagyobb a turista biznisz; tehát éttermeket, bárokat, napernyőket és minden egyéb különlegességet seperc alatt fogsz itt találni. A víz egyébként viszonylag sekély, sok családos jár ide strandolni, a publikus ingyenes buszok pedig Laganasról, Kalamakiról és Argassiról is közlekednek az egész nap folyamán.

1329v.jpg

Gerakas Beach

A Zanténak is nevezett Zakynthos szigetének délkeleti csücskében található ez az enyhén íves strand, melynek gyönyörű vöröses színű sziklái és aranybarna homokja van. A Banana stranddal ellentétben ez a partszakasz nincsen teljesen kiépítve, mert egy természetvédelmi övezetnek van nyilvánítva az itt fészket rakó teknősök miatt. 

A strandon egykor még volt egy információs kis házikó, ahol sok mindent meg lehetett tudni a helyi kis teknősökről és a környezet élővilágáról - az egész strand szuper. Talán az az egyetlen negatívuma, hogy kicsit kiesik Zakynthos többi részéről, ezért autóval a legcélszerűbb ide eljutni. A Google Map szerint 30 perc alatt ide lehet jutni Zakynthos városából, de szerintem egy kicsit azért több. Ennél jobb képet sajnos nem találtam, élőben sokkal szebb ez a strand.

gal1.jpg

Laganas Beach

A másik nagyon-nagyon szuper strand a Laganas Beach, mely messze az egyik legnépszerűbb strand Zakythoson. Rengeteg szolgáltatás található itt, szuper ki van építve, a fiatalok körében is rendkívül népszerű, esténként sok beach disco van itt, ezért ha nyugira vágysz, akkor nem ez lesz a te strandot. Kisgyermekeseknek annyira nem ajánlom, mert elég nagy a hangosság, de ha gyerekek nélkül utaztok, mindenképpen látogassátok meg. A Laganas Beachet a legkönnyebben busszal lehet megközelíteni - van parkoló is, de elég limitáltak a helyet, a parkolóhely keresésével pedig sok időtök elmehet. 

kalamaki-top-1-1280.jpg

Kalamaki Beach

A Laganas beach keleti szélén húzódik meg, kicsit csendesebb, családbarátibb övezetben - a legtöbb kisgyermekes ezt választja, ha a környéken strandol. Ha jól tudom, ez a strand van a legközelebb a városhoz és a reptérhez, ezért nagy természeti csodára ne várjatok, de a környezet azért nagyon szép. A tengerpart a National Marine Park része, ezért a strand mögött hosszan húzódnak a zöldes területek és bokros növények. Egy strandnak elmegy, de... azért van ennél jobb. 

tsilivi.jpg

Tsilivi Beach

Ha a Laganasnak élénk strandja van, akkor a Tsivilinek sokszorosan több. A környékről azt kell tudni, hogy rengeteg all inclusive resort szálloda van a környéken, néha tehát kifejezetten nagy tömeg lehet - én az ilyen annyira nem szeretem, mert elvesz a strand szépségéből, de az azért tény, hogy nemhiába építették ide azt a sok szállodát, mert a beach mesés. Tsilivi egyébként Zakynthos városától keleti irányba található kb. 6 kilométerre, a víz pedig lassan mélyül, ezért tökéletes választás kisgyermekesek számára. 

agios-sostis-zakynthos.jpg

Agios Sostis

Most pedig következzenek azok a strandok, melyek nem a legnépszerűbbek, de fantasztikusan gyönyörűek... az egyik a Cameo-szigeten lévő Agios Sostis, mely egy nagyon-nagyon apró kis strand a sziget déli részén, Laganastól nyugatra. A szigetre egy kis híd vezet, ami a nappali és az éjjeli, kivilágított fényben is gyönyörű panorámát biztosít, a sziget körül pedig rengeteg kis teknős úszkál, tehát a búvárkodás szerelmesei biztosan imádni fogják ezt a helyet! Az egyetlen hátránya az az, hogy a belépés limitált és fizetéshez kötött. Ha jól tudom egy fő/5 euró, a strandoláshoz pedig javasolják az úszócipő viselését, mert kellemetlenül kavicsos, sziklás és elég mély a part, de a látvány tényleg gyönyörű. Kalandoroknak és búvároknak ajánlom, nekik is csak nem meleg időben, gyerek nélkül, kiruccanás/programozás céljából, de akkor sem kifejezetten egész napos strandolásra való program ez.

agios-nikolaos-top-1-1280.jpg

Agios Nikolaos Beach

Szinte minden görög szigeten van egy Agios Nikolaos beach - ez alól Zakynthos sem kivétel! Ez a strand Zakynthos városától 32 kilométerre déli irányba található. Vannak itt éttermek, szolgáltatások, vízi sportok, fakultatív programok stb., de ettől a lassan mélyülő, családbarát beachtől azért nem kell olyan nagyon sokat várni. Szép-szép, de vannak ennél szebbek is - a tengerpart 3/4-ét a bérelhető napágyak teszik ki, ezért olyan tipikus "turistapartnak" mondanám. Szezonon kívül gyönyörű, csendes.

211543499.jpg

Porto Zoro Beach

Gyönyörű strand! Porto Zoro Beach  17 kilométerre található Zakynthos városától, szépségének (és átlagos méretű, keskenyebb partjának) köszönhetően pedig a nyári napokon elég elfoglalt tud lenni. Ha az elő-vagy az utószezonban jöttök, imádni fogjátok, de azért nyáron van itt tömeg bőven... Amit még tudnotok kell: itt található Zakynthos egyik legexkluzívabb szállodája, a Porto Zorro Beach Hotel, ami többé-kevésbé kisajátítja magának a strand egy részét. Ez a vendégeknek jó, a strandolóknak már annyira nem. A környéken egyébként van pár taverna és egy-két beach bar, de ez a strand közel sem kecsegtet olyan fantasztikus szolgáltatásokkal, mint a Laganas vagy a Banana Beach.    

 ————————————————————————————————————————————— 

'A világ legszebb tengerpartjai' cikksorozat további összeállításai: 

Korfu  Kréta  Santorini  Thaiföld  Nagy-Britannia  Zakynthos 

—————————————————————————————————————————————  

Mesés gitár alakú magánsziget a Görög-szigeteken

Görögország tele van szebbnél szebb szigetekkel, melyeket egyszer az életben mindenkinek látnia kell! Most a magántulajdonban lévő Ethereal-szigetet mutatom be nektek, melyeknek az az egyik legnagyobb különlegessége, hogy gitár alakja miatt a Beatles is meg akarta vásárolni.

large_1_private-island-ethereal-sotheby_s-realty-20-1.jpg

A jelenleg 9 millió euróba (azaz kb. 3.1 milliárd forintba) kerülő sziget Athéntól északra, helikopterrel nagyjából 15-20 perce található, Eretia kis települése közvetlen közelében, a Dél-Euboeai-öbölben - különleges, gitár alakja miatt pedig 1967-ben a Beatles zenekar is meg akarta vásárolni.

kepernyofelvetel_584.png

A zenekar tagjai úgy tervezték, hogy vesznek egy idilli kis mediterrán szigetet lehetőleg nem túl távol a civilizációtól, ahová a családjaikkal együtt költöznek majd és ahol szabadon tudnak alkotni, zenét szerezni, valamint dalokat írni - sajnos ez soha nem jött nekik össze, mert a sziget tulajdonosaival nem tudtak megállapodni az árban, de az Ethereal-sziget úgy terjedt el a köztudatban, mint a Beatles egyik kedvenc szigete. 

kepernyofelvetel_588.png

A sziget egyébként gyönyörű: van rajta egy tündéri kis kápolna (Ιερός Ναός Αγίας Τριάδας - mi miatt rendkívül könnyű volt megtalálni a Google Mapson), egy kilátótorony, egy kisebb kikötő ( ahová jachtok is be tudnak állni), valamint 10 különböző épület, mely bár felújításra szorul, szuperül meg lehet csinálni! Ezenkívül helikopterpályát és még csomó minden mást is lehet építeni a szigetre, hiszen nem egy sziklás partról, hanem egy kifejezetten lapos földterületről van szó.

kepernyofelvetel_586.png

Hogy mi a helyzet a strandok terén? Bőven lehet válogatni: mondhatnám, hogy XY mennyiségű strand van a szigeten, de az az igazság, hogy az egész Ethereal-szigetet körbe veszi a pihe-puha, néhol egészen aprókavicsos homok, ezért lényegében bárhol lehet fürödni. Persze, a partokat itt is rendszeresen ki kell tisztítani, de egy magánszigetnél ez még bőven belefér - főleg, hogy ha arra gondolok, hogy Miamiban ennek a tízszereséért vesznek parányi földterületen lévő megavillákat a világsztárok. Azokhoz a villákhoz képest ezt a hely egy álom! 

kepernyofelvetel_587.png

A szigeten egyébként mindenféle infrastruktúra megtalálható: van gáz, víz, villany, elektromosság, hogy a gyönyörűen kivitelezett utakról ne is beszéljünk - ez tehát tényleg egy tökéletes sziget, melynek csak az az apró bökkenője, hogy a 1960-ban épület házakat alaposan fel kell újítani, a szakértők szerint pedig ez további 300-400 millió forintba kerülne, melyet a jelenlegi tulajdonosok nem akarnak bevállalni. Nektek hogy tetszik?  

A képeket köszönöm Sotheby’s International Realty Copyright © Sotheby’s International Realty 

 ————————————————————————————————————————————— 

 Még több mesés ingatlanról a további összeállításokban olvashattok:

David Copperfield szigete a Bahamákon Egzotikus álomvilla a Bahamákon Festői rezidencia a Comói-tó partján Florida legpazarabb álomvillája Karibi villa Mostique-szigetén Lenyűgöző fára épített ház Angliában London legexkluzívabb luxuslakása Modern luxusvilla Portugáliában Pazar luxusvilla a Turks-és Caicos szigeteken Téli álomvilla Coloradoban Tóparti luxusvilla Coloradoban Vízparti csodavilla Floridában

—————————————————————————————————————————————  

 

Florida legdrágább magánszigete

Ez a minden rekordot megdöntő floridai magánsziget nemcsak gyönyörű, de hatalmas is: több ház, vendégvilla és egy 15 fős jachtkikötő is található rajta.

Florida egyik legszebb részén, a mesés Florida Keysen található az USA egyik legmesésebb és legnagyobb privát szigete, mely az elmúlt pár napban talált gazdára kicsivel több, mint 3 milliárd forintért - soknak hangzik, de azért amit kínál, ez egész egyszerűen csak aprópénz. A sziget elképesztően néz ki, szóval vessünk is rá egy pillantást!

private-island-marathon.png

A majdnem két hektáros sziget Florida (és az USA) egyik legdélebbi részén, a mesés Florida Keysen található, ahonnan már csak 30 perc helikopterútra találhatóak a Bahama-szigetek - ez egyébként a hely egyik legnagyobb előnye is, mert a legtöbben, akik ebben az államban vesznek ingatlant, általában nem tudják, hogy +1 óra autókázással szinte a karibi szigeteken lehetnek... Most itt, eme mesés helyen került fel a az ingatlanpiacra a 3 milliárd forintot érő magánsziget, mely egyébként minden idők legdrágább floridai magánszigete is.

private-island-marathon-3.png

A sziget másik előnye mindenképpen a hatalmas kikötője: akár 15 óriási jacht is kényelmesen elfér itt - ami azért ritka, mert Florida Keys partjai egyébként elég sekélyek és kevés olyan szigetet lehet itt találni, ahol nemcsak egy, hanem egyszerre több hajó is le tud horgonyozni. Ez a sziget ilyen, mivel igencsak mély víz veszi körül - a fürdőzés mondjuk pont ezért kicsit körülményes lehet, de a fehér homokos strandok elején itt is meg tud mártózni az, aki nem tud úszni; a mesés medencékről nem is beszélve... És most nézzünk is vele a sziget fő rezidenciájába!

private-island-marathon-2.png

Ahogyan egy ilyen mesés magánszigettől az várható, nemcsak a part, a kikötő és a sziget élettere van nagyon rendben, hanem azok a luxusvillák is, melyek rajta vannak. Most a szigeten található fő villát mutatom be nektek, melyből csak úgy árad a magas minőségű luxus...

miami-mansion-2.jpg

A fő háznak öt háló-és hat fürdőszobája van, mindez két szinten. A mediterrán stílusú főépületet egy óriási erkély veszi körül - Chernek is ilyen villája van egyébként Miami közelében, azt is imádom -, a nyílászárók pedig a legmodernebb hurrikán-és tornádókészültséggel vannak felszerelve. Már-már betörhetetlenek, de ezt a következő fotón látni is fogjátok.

miami-mansion-3.jpg

Teljesen máshogy nyílnak, mint az egyébként Magyarországon megszokott: ha jól látom a csúszkálás módszerrel lehet őket ki-és becsukni, tehát egymásra és a ház keretjére támaszkodnak, nem egy gyenge is elfordítható kilincsre, ami szuper. A színek, a bútorok és az egész összhatás nagyon rendben van, bár kicsit élettelennek, üresnek tűnik. Nem baj, a következő tulaj biztos rendesen be fogja majd lakni.

miami-mansion-4.jpg

Következzen a konyha! Sokszor kéritek, hogy a házak konyháit ill. fürdőszobáit mutassam meg, mert jól tudtok belőlük inspirálódni - nos, ebből bőven lehet. Ez a konyha egyszerűen mesés: úgy van benne minden négyzetcentiméter kihasználva, hogy közben egyáltalán nem tűnik zsúfoltnak vagy túl soknak - persze, a színek, a munkafelületeket és a csillár kérdése már ízlés-és stílusfüggő, de ezeken könnyen lehet változtatni. 

kepernyofelvetel_597.png

A fő hálószobák egyike kicsit afrikai életérzést kelt, de a szobroktól itt is könnyen meg tud szabadulni az, akinek ez nem tetszik. Az viszont egészen bámulatos, hogy az ébredéstől kezdve csak pár métert kell tenni a csodás, fehér homokos strandig és a gyönyör pálmafákig, meg persze a tengerpartig. Hát nem mindenkinek ez az álma? Azt hiszem, mert önmagában ezért az élményért megéri több milliót fizetni, ha pedig a sziget többi részére gondolok, én egyáltalán nem sokallom azt a 3 milliárd forintot. Végtére is, Sylvester Stallone tízszer ennyiért (!) árulja a kaliforniai villáját Beverly Hillsben - a képeket elnézve pedig, nem biztos, hogy inkább azt választanám.   

A képeket köszönöm Andre van Rensburg Ocean Sotheby’s International Realty Copyright © Sotheby’s International Realty

 ————————————————————————————————————————————— 

 Még több mesés ingatlanról a további összeállításokban olvashattok:

Bon Jovi (Palm Beach) Bruce Willis (New York) Bruce Willis (Turks&Caicos) Celine Dion (Miami) Cher (Miami) Catherine Zeta-Jones & Michael Douglas (Mallorca) David Copperfield (Bahamák) Heidi Klum (Los Angeles) Jennifer Lopez (Miami) Jennifer Aniston & Brad Pitt (Los Angeles) Lionel Richie (Los Angeles) Pamela Anderson (Malibu) Pierce Brosnan (Malibu) Shakira (Miami) Sylvester Stallone (Los Angeles) Sylvester Stallone (Palm Beach) Sylvester Stallone (La Quinta) Walt Disney (Los Angeles) 

————————————————————————————————————————————— 

 

Jon Bon Jovi óceánfronti rezidenciája

A világ egyik legexkluzívabb szomszédságában, a floridai Palm Beach-en található Jon Bon Jovi álomszép óceánparti rezidenciája, melyet nagy valószínűséggel bárki szívesen elfogadna. Nézzünk is be hozzá!

screen-shot-2020-08-03-at-11_02_16-am-696x462.png

A sztárok lakta egyik legszebb és legdrágább térségben, a floridai Palm Beachen helyezkedik el Jon Bon Jovi mesés óceánparti rezidencája, melynél tökéletesebbet találni sem lehetne. Nemcsak a ház gyönyörű, hanem maga az egész környezet - meg persze a szomszédok se rosszak. A kép bal oldalán látható ház egykor még Kennedy-villa volt, a közelben lakik a szupermodell Stephanie Seymour a férjével, de Tommy Hilfiger divattervezőnek és Sylvester Stallonne-nak is van itt egy óriási óceánparti ingatlanja, hogy a többi sztárparádéról már ne is beszéljünk. A villákba amúgy nem lehet belátni, mert kb. két emeletnyi magas betonfalak és drótkerítések veszik őket körbe, amiket kívül és belül is tele ültettek fákkal, bokrokkal, meg pálmákkal. Szóval aki ide jönne hírességeket nézni, az ne tegye, mert még a házakat se lehet látni az utcáról - és ez most teljesen komoly. De koncentráljunk most Bon Jovi villájára!  

screen-shot-2020-08-03-at-11_08_49-am.png

A mediterrán stílusú ingatlant 2007-ben építették, 1238 négyzetméteres, hét háló és hét db fürdőszobája van - ezenkívül van még egy háromautós, légkondis mélygarázsa, egy kertje, medencéje, liftje, könyvtárszobája és milliónyi helyisége, amit a cikk végén látható alaprajzon pontosabban is szemügyre tudtok venni. A képen látható homlokzat egyébként a ház hátsó része, mert errefelé úgy építik a házakat, hogy ne az utcára, hanem a belső kerte, szerencsés esetben pedig a partra és az óceánra nézzenek. Nagyon pazarul néz ki!

screen-shot-2020-08-03-at-11_07_55-am.png

A ház legjobb része szerintem ez a medencés-napozós rész, melyhez egy külön kis katlant alakítottak ki az építészek. Szerintem azért, hogy a hurrikánok miatt annyira ne sérüljön meg a medence, meg lehet, hogy az intim környezet megteremtése is közre játszott itt - én azonban kicsit sajnálom, hogy a medence nem az óceánpartra néz, úgy mint például  Jennifer Lopez floridai házánál

screen-shot-2020-08-03-at-11_07_35-am.png

Nézzünk egy kicsit körbe a ház belsejében! Ez az étkezőtér egyből a medence mellett található. Rendkívül kellemes tér, szuper elrendezéssel, a színek és a textúrák viszont egyáltalán nincsenek harmóniában - szerintem sokkal szebb függönnyel és sötétebb színű székekkel sokkal exkluzívabban mutatna a tér, de persze ez egyéni ízlés kérdése. Az biztos, hogy családi-baráti vacsikat is szuper meg lehet tartani, mert egy pillanat alatt a medencénél lehet folytatni a bulit!

screen-shot-2020-08-03-at-11_06_52-am.png

Az étkezővel párhuzamosan, a közlekedő galéria túloldalán található a "családi szoba", mely olyan hektikus érzést kelt, mint az étkező. Nem igazán látom, hogy egyben lenne a tér, keverednek a színek, a textúrák és a bútorok is, ami egyébként nem baj - de nincsen összhangban sem. Nagy kár érte, mert itt aztán pazar nappalit lehetne csinálni. A kilátás egyébként páratlan.... 

screen-shot-2020-08-03-at-11_06_00-am.png

A "családi szoba" mellett helyezkedik el a nappali, ami szintén elég érdekes stílusban lett berendezve, szerintem tiszta katyvasz az egész - a mintás, seszínű, porszínű szőnyeget például kifejezetten rossz választásnak tartom, ahogyan a citromsárga lapú dohányzóasztalt is. Csak reménykedni tudok benne, hogy ezeket Bon Jovi lecserélte, de lehet, hogy neki pont épp ez a stílus jön be...  

screen-shot-2020-08-03-at-11_06_30-am.png

A másik helyiség, ami viszont kifejezetten tetszik a könyvtár, ahol egyébként túl sok könyv nincs is. Imádom a faborítású falfelületeket, remekül oldották meg a polcokat is, egyszerűen nincs benne hiba. A függönyöket és pár elemet mondjuk én itt is lecserélnék, de úgy néz ki, hogy ez egy ilyen ház - egyébként cseppet sem olcsó. Ha jól tudom, tavaly nyáron vette meg az énekes 12.7 milliárd forintért (!), szóval ennyiből már szuperebbül is be lehetett volna rendezni az ingatlant.

screen-shot-2020-08-03-at-11_10_38-am.png

És végül az alaprajzok! Az ilyen terveket általában nagyon nehéz megszerezni, mert a hírességek nem szeretik, ha ország-világ tudomására jut, hogy melyik szobája hol helyezkedik el - könnyen lehet, hogy a szobák tehát már teljesen máshol találhatóak, de azért az alapok még mindig stimmelnek. Nagyon érdekes látni, hogy ahogyan össze-vissza helyezkednek el a különböző helyiségek és lakterek, azonban azt kell mondanom, hogy ez nagyon okosan megtervezett ház, kitűnő elrendezéssel.

A képeket köszönöm a Christian Angle Real Estate-nek! Copyright © Christian Angle Real Estate

 ————————————————————————————————————————————— 

 'A sztárotthonok' című cikksorozat további összeállításai:

Bon Jovi (Palm Beach) Bruce Willis (New York) Bruce Willis (Turks&Caicos) Celine Dion (Miami) Cher (Miami) Catherine Zeta-Jones & Michael Douglas (Mallorca) David Copperfield (Bahamák) Heidi Klum (Los Angeles) Jennifer Lopez (Miami) Jennifer Aniston & Brad Pitt (Los Angeles) Lionel Richie (Los Angeles) Pamela Anderson (Malibu) Pierce Brosnan (Malibu) Shakira (Miami) Sylvester Stallone (Los Angeles) Sylvester Stallone (Palm Beach) Sylvester Stallone (La Quinta) Walt Disney (Los Angeles) 

 —————————————————————————————————————————————  

A világ legjobb strandjai - 2021

Alig tudom elhinni, de legutóbb négy évvel ezelőtt tettem közzé a világ legjobb strandjairól szóló összeállításaimat. Az sem ma volt! Most a legutóbbi, Európa legszebb tengerpartjai (2021) című cikkem válogatásához hasonlóan ezt a listát is a TripAdvisor szerkesztői állították össze különböző szempontok figyelembevétele alapján. Mi tagadás... egyszerűen bámulatos mind! 

1_85.jpg

1. Whitehaven Beach, Whitsunday-szigetek, Ausztrália

Íme a világ legjobb strandja, Ausztrália egyik legszebb helye! A Whitehaven Beach kristálytiszta strandja a Cook-kapitány által felfedezett Whitsunday-szigeteken található és csaknem 7 kilométer hosszú. A beachről alkotott 2300 db TripAdvisoros vélemény átlagpontozása 5 csillag - szó, mi szó, ez már önmagában is nagyon sokat elárul erről a mesés helyről, ami egyébként a Nagy-Korallzátony közvetlen közelében van, tehát ez a hely igazi paradicsom a víz alatti élet és a búvárkodás szerelmeseinek. Kihagyhatatlan strand, ha a világ legszebbjeit szeretné meglátogatni.

2_85.jpg

2. Santa Maria Beach, Cayo Santa Maria-sziget, Kuba

Kuba középső részének északi felén, Santa Clara városától nem olyan messze található Cayo Santa Maria-szigete, ahol ez a mesés fehérhomokos strand is fekszik. Szerintem azért közel sem olyan szép, mint a világírhű Varadero (nálam Kubában az visz mindent), de azt hiszem ez ízlés kérdése és lehet, hogy a képek sem tükrözik annyira a strand szépségét. Mindenesetre ez a strand lett a világ második legszebbje a TripAdvisoros utazós vélemények alapján.

3_72.jpg

3. Baia do Sancho, Fernando de Noronha-sziget, Brazília

Már a 2017-es 'A világ legjobb strandjai' című összeállításomban is helyet kapott a Brazíliában lévő Fernando de Noronha-szigetén lévő Baia do Sancho strand, mely az UNESCO Világörökségi listáján is szerepel. Nos, úgy néz ki, hogy szépségéből azóta sem veszített a strand, sőt! Bár az Atlanti-óceán közepén fekvő sziget elég távol, kb. 340 kilométerre van a szárazföldtől, a turisták ennek ellenére is imádják az itteni tájat és strandokat: a Baia do Sancho a világ 3. leghívogatóbb tengerpartja lett a vélemények alapján.

4_67.jpg

4. Grace Bay Beach, Providenciales, Turks-és Caicos-szigetek

Miamitól csupán 1,5 órás repülőútra találhatóak a Bahamákkal szomszédos Turks-és Caicos-szigetek, ahol a világ egyik legszebb strandja, az álomszerű Grace Bay Beach is fekszik. Hófehér homok, türkizkék karibi tenger, pálmafák - itt egyszerűen minden van, ami a tökéletes strandoláshoz kell, nem csoda, hogy a TripAdvisor honlapján is ilyen előkelő helyet ért el! Egyébként ezen a tengerparton található Bruce Willis festői álomrezidenciája is, ami minden képzeletet felülmúl. Mt mondjak, ingatlanok terén jó ízlése van a hollywoodi legendának!

5_59.jpg

5. Saint Pete Beach, Florida, USA

Tény, hogy Florida az USA egyik legszebb állama, ahol a felhőkarcolók és a sztárvillák mellett szebbnél szebb strandok húzódnak meg - ilyen a Saint Pete Beach is, ami nem Miami oldalán, hanem Florida államának nyugati oldalán, Tampa városa mellett, St. Petersburg közelében húzódik meg.  A strand néhol elég keskeny, néhol elég széles, a látvány viszont páratlan. Ha itt laknék, minden egyes napot itt kezdenék és fejeznék be - igazán szerencsések azok, akik ezt megtehetik! Hát kell ennél több? 

6_43.jpg

6. Turquoise Bay, Exmouth, Ausztrália

Még egy ausztrál beach - mondjuk ez teljesen, teljesen máshol található, mint az előző! A Turquoise Bay mesés strandja Ausztrália észak-nyugati részén, Exmouth mellett található és amit láttok, az már nem a Korall- vagy a Tasman-tenger, de nem is a Nagy-Ausztráliai-öböl, hanem az Indiai óceán. A strand konkrétan közelebb van a Szunda-szigeteknek is nevezett maláj részhez, mint magához Melbourne-höz vagy Syney-hez, bár fogalmam sincs, hogy hajóval vagy repülővel meg lehet-e innen közelíteni Jávát vagy a "szomszédos" helyeket.

7_37.jpg

7. Eagle Beach, Aruba

A világ egyik legszebb szigetének nevezett Aruba nem bővelkedik a strandokban - amelyik viszont jó, az nagyon jó! Az egyik ilyen az Eagle Beach, mely a sziget legszélesebb strandja. Az egész part egyébként nem olyan óriási, kb 1 kilométer ha van, viszont nagyon népszerű a helyiek körében, ezért mindig rengeteg emberre kell számítani. Azért én azt nem merném állítani, hogy ez a beach a világ 10 legjobb strandja között van, de ezt a listát nem is én állítottam össze. Ha voltatok már itt, kérlek mondjatok pár mondatos véleményt kommentben a cikk alján, köszönöm!

8_27.jpg

8. Rabbit Beach, Lampedusa, Olaszország

Azok a gyönyörű, gyönyörű olasz strandok! A "nyuszis" strand, másnéven a Spiaggia dei Conigli lett Európa legjobb strandja, mely nem is konkrétan az olasz szárazföldön, hanem Málta és Tunézia között fekszik egy kis szigeten, Lampedusán. Bővebben már írtam róla az előző cikkben, ezért ismételni nem szeretném magamat - inkább nézzétek meg a 2021-es legjobb európai strandválogatást és mondjátok el a véleményeteket! 

9_23.jpg

9. Ka'anapali Beach, Maui, Hawaii

A világ egyik legegzotikusabb szigetén, a Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin található ez a csodás strand, mely a maga nemében teljesen egyedülálló ebben az összeállításban - még én, a fehérhomokos, szélespartú beachek nagy szerelmese is hiányoltam már egy hasonlót! A Kaanapali Beachről annyit kell tudni, hogy 5 km hosszú, a turisták közében pedig kimondottan népszerű ( végülis az összeállításban szereplő mindegyik strand az, nem hiába értékelték őket ilyen magasra): tulajdonképpen a beach környéke volt az első turista környék Mauin, ennek megfelelően rengeteg szálloda, étterem és más szolgáltatás található a strand közvetlen közelében. Igazi egy az egyben strand, aki ide jön, az biztosan jól fogja magát érezni! 

10_19.jpg

10. Baía dos Golfinhos, Fernando do Noronha-sziget, Brazília

Nos, vagy eszement jók ezek a strandok, vagy a fél TripAdvisort meghekkelték a brazilok, hogy fellendítsék Fernando do Noronha szigetének turizmusát. Hihetetlennek tartom, de a TOP 10-es mezőnyben ez már a második beach, ami ezen a szigeten szerepel. Tényleg ilyen jók lennének? Mondjuk, képről annak néznek ki, hogy hiszen még annyi más gyönyörű strand is van a világon... mi a helyzet például az ázsiai résszel vagy a híres nevet brit és görög strandokkal? Azért van pár beach, amit hiányolok az összeállítás első tízes mezőnyéből - nektek melyik lenne az a strand, amit mindenképpen beleraknátok az összeállításba? 

A világ 10 legszebb tengerparti nevezetessége

Vannak ugye szép tengerpartok és híres látnivalók - most ennek a két dolognak a kombinációját válogattam nektek össze! A világ legszebb tengerparti nevezetességei olyan csodák, melyek még így a képernyőről nézve is teljesen elkápráztatják az embert... 

kepernyofelvetel_446.png

Durdle Door, Egyesült Királyság

A Nagy-Britannia legszebb UNESCO Világörökségi listáján szereplő meseszép természeti nevezetességet, a Durdle Doort az Anglia déli részén lévő Dorsetben találhatjuk, a 153 kilométer hosszú Jurassic Coaston, Lulworth mellett, egészen elképesztően szép környezetben. A látványos sziklakapu nagyjából 10 000 évvel keletkezett, mikor a tenger hullámai és a szél fújása olyan rémisztő erősséget ért el, hogy konkrétan kettévágták, majd lyukat formáltak a képen is látható sziklába. Élőben még szebb, mint a képen! 

kepernyofelvetel_449.png

Needles, Egyesült Királyság

Igen, jól olvassátok: ennek a különleges hegyes szikaképződmények a neve magyarul "tűket" jelent - rendkívül kreatív, de végülis miért ne? Nem olyan nagy az egész, nagyjából 30 méter magas, melynek a végén egy 1859-es világítótorony is megtalálható. Ha jól tudom, a torony mérnökei dinamittal robbantották ki az épület számára szükséges terület mennyiségét - máshogy nem tudták volna megoldani a torony építését. A világítótorony annyira különleges és szép helyen helyezkedik el, hogy szerintem könnyen említhetnénk a világ 10 legszebb világítótornya között is.

kepernyukep.png

Tizenkét apostol, Ausztrália

Ausztrália egyik legszebb helye, a Tizenkét apostol Melbourne városától nyugati iránya kb. 230 kilométerre található, Port Campbell és Princetown települései között; a 12 apostol pedig az a 12 darab kisebb-nagyobb sziklát jelöli, melyek kiemelkednek az óceánból. A sziklák alakját a szél és a víz nagy hullámai folyamatosan faragják - egy idő után el fognak ezek az apostolok tűnni, a szárazföld sziklás részéből viszont szépen lassan új apostolok fognak előbukkanni. Persze, most több száz évről beszélünk, mi még biztosan nem fogjuk látni ennek a tájnak a jelentős átalakulását. Hát nem mesés? 

kepernyofelvetel_447.png

Cathedral Cove, Új-Zéland

Új-Zéland északi részén, a North Islanden található meg a Cathedral Cove (más néven Te Whanganui-a-Hei), mely egy 9 négyzetkilométernyi nagyságú tengeri rezervátumon belül található meg. Nagyon népszerű fotócélpont a helyiek körében, de sok világhírű természetfotós is készített már is gyönyörű tájképeket. Nem csodálom, egész egyszerűen gyönyörű ez a hely! Egyébként nem csak ez az egy mesés látványosság található Norh Islanden: a Yellowstone-hoz hasonló Waiotapu Thermal Wonderland, a világ egyik legérdekesebb helye is fantasztikus szépségekkel büszkélkedik, mely színes geotermikus medencéiről és vulkanikus jelenségeiről vált híressé.                                                                                                                               kepernyokep.png

Kicker Rock/Leon Dormido, Galápagosz-szigetek

A világ egyik legszebb részén, a Galápagosz-szigetekhez tartozó San Cristobal-sziget északi felén található a Kicker Rock (Leon Dormido) nevet viselő sziklaképződmény, mely látványt nyújt, mintha a háromnegyedénél félbevágták volna. Nos, ez azért nem így történt, de így is lehet fogalmazni, hiszen ez az egész  egy nagy darab hegy volt, melyet egy vulkánkitörés "szakított" ketté. A kreatívok a bal oldali vízszintes sziklatömbben egy alvó oroszlánt, a jobb oldaliban pedig egy függőlegesre állítót elegáns férficipőt látnak, innen van a képződmény két neve. 

kepernyofelvetel_544.png

Feröer-szigetek

A Dániához tartozó Feröer-szigetek szépségét már korábban is megmutattam nektek - én akkor szerettem bele ebbe a tájba, mely magyarul "Az óriás és a boszorkány sziklája" nevet viseli. A tengerből kiálló sziklaképződmények minden évben több ezer turistát vonzanak magukhoz, pedig hivatalosan nem is számítanak nevezetességnek... A mesés képződményt Streymoy-szigetéről, Tjornuvík falujából vagy Eysturoy-szigetéről, az Eidisskard hegyéről lehet a legjobban látni - biztosan észre fogjátok venni, mert egészen hatalmas méreteik vannak! A sziklák tengerszint feletti magassága balról jobbra 352 méter, 71 méter és 69 méter. páratlan élmény lehet őket élőben is látni! 

kepernyofelvetel_451.png

Kleftiko Beach, Mílosz

Görögország egyik legszebb szigetén, Míloszon található ez a lenyűgöző partszakasz, melyet annak ellenére neveznek Kleftiko Beachnek, hogy igazából egy konkrét strand sem található meg itt. A kisebb-nagyobb sziklákról beugrándozva persze nyugodtan lehet fürdeni azoknak, akiknek van mersze hozzá; azoknak, akik viszont inkább csak kívülről szemlélnék meg ezt a csodát, a különböző hajós utakat javaslom. 

kepernyofelvetel_445.png

Ko Tapu, Khao Phing Kan-sziget, Thaiföld

A thaiföldi Khao Phing Kan-szigetén, a világ egyik legszebb tengerpartján található meg ez a 20 méter magas mészkő oszlop, mely akkor lett lett híres, mikor pár másodperc erejéig szerepelt az 1974-es 'James Bond: Az aranypiszolyos férfi' című moziban, Sir Roger Moore-ral az oldalán. Azóta egy konkrét nemzeti parkot, az Ao Phang Nga Nemzeti Parkot is megalakították köré, hogy ösztönözzék a turistákat a környékbeli mesés természeti látnivalók felfedezésére. Nos, nagyon mesés helyről van szó, jócskán lehet barangolni és kalandozgatni azoknak, akik szeretik a hasonló tájakat.  

kepernyofelvetel_452.png

Old Harry Rocks, Egyesült Királyság

Ez a rendkívül festői táj a szárazföldről nézve is szép, igazi arcát viszont a távolból, azaz hajóról, helikopterről vagy repülőről nézve mutatja meg. Nem másol találhatjuk meg, mint Anglia déli részén, Bournemouth szomszédségágában, Studland kis települése mellett, a Studland Természeti Rezervátumban. Sajnos a rezervátumot nem választották be Nagy-Britannia legszebb nemzeti parkjai közé, de mindezek ellenére fantasztikus élményt nyújt azoknak, akik élőben is látják ezt a csodát.

kepernyofelvetel_543.png

Benagil Cave, Portugália

Portugália déli részén, Portimao és Albufeira városai között fekszik Benagil kis települése, ahol a világ egyik legmesésebb természeti képződményét, a képen is látható "lyukas" barlangot találhatjuk meg. Ez a különleges barlang Benagil és Marinha strandja között található meg, a szárazföldről pedig egyáltalán nem közelíthető meg. A bátrak gyakran beúsznak a barlangba, de a sodrás erős, a hullámok pedig életveszélyessé tehetik a terepet, a tapasztalt utazók ezért a csónak- és a kajakbérlést ajánlják a képződmény megtekintéséhez. Felejthetetlen látnivaló, különösen nappal, mikor a nap aranyló fényei besütnek a barlang lyukain át... Ha egyszer pedig erre sodorna az utad, ne felejtsd el meglátogatni a szomszédos Praia de Falésia nevű strandot sem, melyet 2021 egyik legjobb strandjának választották meg a TripAdvisor online felmérésen.

A Dominikai Köztársaság 10 legexkluzívabb szállodája

Mesés pálmafák, egzotikus dzsungelek és a világ legszebb strandjai - többek között ezekkel csábítja magához a Dominikai Köztársaság a turistákat, akik vallják: ha egyszer megtapasztalod a dominikai életérzést, mindig vissza fogsz vágyni! Most az ország legexkluzívabb szállodáit mutatom be nektek, melyek olyan csodálatosak, mint egy álom... 

Tortuga Bay Punta Cana Resort & Club 

Punta Cana a Dominikai Köztársaság keleti részén található - amolyan igazi turista paradicsom, gyönyörű, nagyjából az ország turizmusának a központja. Itt, egy mesés ökológiai rezervátum mellett, mindössze 6 (!) perce a nemzetközi reptértől helyezkedik el az ikonikus Tortuga Bay, ahová nagy-nagy vágyam eljutni. 

Először is hadd szögezzem le, hogy a Tortuga Bay egy rendkívül exkluzív szálloda: nem egy épületből áll, inkább sok kicsiből (ezért a vendégek egy golfkocsit is kapnak a tartózkodásuk idejére); van 5 kilométernyi fehérhomokos privát strandja, 2 privát golfklubja és egy díjnyertes Six Senses spája, hogy a szobákról még csak ne is beszéljek... 30 db minden komforttal berendezett lakosztálya van a resortnak, amit a sztárok nagyon is kedvelnek - de ennél több nem is kell. Ha valahol, itt aztán tényleg el lehet bújni a világ elől, egyszerűen fantasztikus az egész.

A mesés szálloda egyébként a dominikaiak büszkesége, ugyanis a néhai Oscar de la Renta divattervező dizájnolta, valamint rendezte be az egész resortot. Részben ő, valamint Julio Iglesias énekes és Frank Rainieri üzletember a hotel tulajai, akiknek külön otthonaik is vannak a szálloda területén. Na jó, az az igazság, hogy több méteres betonfallal vannak elszeparálva a vendégektől, de végülis ők is ugyanazt a helyet élvezik, mint a közönséges turisták, nem? Az biztos, hogy ez egy szuper hely: egy éjszaka pedig kb. 200 ezer forinttól kezdődik, ami nem is olyan nagyon-nagyon vészes a hasonló kategóriájú szállodák árfolyamához képest.

Eden Roc Hotel Cap Cana

Az egyik legkultikusabb Eden Roc Hotel, a Cap Cana Puna Cana legdélebbi részén található, a város legszélén, golfklubokkal és különböző elit létesítményekkel körbe véve. Ebből mondjuk nem sokat lehet érzékelni, mert a hotel egy óriási területen helyezkedik el, ami az egyik nagy-nagy erőssége: tulajdonképpen az egész olyan, mint egy luxusfalu, nem is, mint egy resort! Most mondjam azt, hogy ide is el szeretnék jutni? Naná, ki nem?!

A hotel a nemzetközi repülőtértől 15 perces autókázásra található és része a Cap Cana fantasztikus természetvédett területének - mesés panoráma, gyönyörű táj és képeslapszerű fotók készítése tehát garantált, ha ide utazol. A Dominikai Köztársaság egy gyönyörű hely, de ez... ami itt van, az tényleg mindenen túl tesz látvány szempontjából! De térjünk is vissza a hotelre.

32 db különálló lakosztály és 26 db strandvilla található a resort területén, melyek bejárásához (itt is) kapunk egy golfkocsit. Már hogyne kapnánk, ha a hotel területén egy Jack Nicklaus dizájnolta golfklub is van? De a 120 férőhelyes jachtkikötő és egy 12 kezelőhelyiséges wellnessközpont, az Eden Roc Wellness & Spa is igencsak csábító, az antigravitációs jógatermével, az aqua kertjével (jelentsen ez bármit is) és az ultramenő konditermével együtt, ahol edzés közben külön pincér szolgálja fel nekünk a bioturmixot. Ha a luxust lehetne fokozni... de ezt már tényleg nem lehet. Szavak helyett beszéljenek helyettem a képek. Egy éjszaka 260 ezer forinttól kezdődik, határ pedig a csillagos ég. 

Amanera

Újabb gyöngyszem Dominikán... Ez se semmi! Az Amanera az egyik kedvenc szállodaláncom, az AMAN első golfszállodája, mely 2015-ben nyitotta meg a kapuit az ország északi részén, a Playa Grande mesés strand mellett, ami kb. 340 kilométerre található Punta Canatól. Szerintem egyébként a Santo Domingoban lévő nemzetközi repülőtér van ide a legközelebb, ami kb. 3 órás autóútra van innen, de ez most ide csak annyiban releváns, hogy a szálloda messze van mindentől.

És amikor azt mondom, hogy messze van mindentől, szó szerint kell érteni. A közelben nincsenek éttermek, sem bárok, sem semmilyen szórakozási lehetőség - csak az van, ami a hotelben található. Oké, nagyjából öt kilométerre van egy kis település, Rio San Juan, de a kórházon kívül itt sincsen nagyon semmi. Aki ezzel meg tud békélni, az szuperül fogja magát érezni ebben a szállodában, mert az Amanera egy igazi kis elvonulós, megnyugvós, relaxációs hely, ahol semmivel sem kell az embernek törődnie, csak azzal, hogy pihenjen. 

Az Amanerának van egy mesés 10-lyukú golfklubja (igaz, a vendégek 70%-a egyáltalán nem golfozik a szálloda igazgatója szerint), egy privát fehérhomokos strandja, egy hatalmas kertje (ami olyan, mint egy kész oázis, jókat lehet rajta sétálni), egy privát (!) hegye (amire túraútvonalakat és biciklis utakat is építettek), de még csomó minden más is. Mindez csak 25 darab villa lakóira, szóval ez a hely tökéletes, ha távol akarsz lenni mindenkitől. Még az éttermek, a konditermek és a bárok is túlontúl el vannak méretezve - az biztos, hogy a lépéstávolságot itt bőven be lehet tartani, de aki szereti a pezsgést, annak ez a hotel nem fogja elhozni a boldogságot. Azért nagyon szép, exkluzív, minden nagyon luxus, de innen nem lehet megtapasztalni az igazi Dominikát. Hogy mennyibe kerül egy privát medencés villa egy napra? 650 ezer forinttól kezdődnek az árak.  

Zoetry Agua Punta Cana

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én ezért a szállodáért is teljesen odáig vagyok. Annyira más, annyira egzotikus az összeállításban lévő összes többihez képest! Az ötcsillagos all inclusive szolgáltatásokat biztosító Zoetry Agua Punta Cana városában helyezkedik el, de azért jó távol van mindentől. A vendégek főleg fakultatív programok miatt mozdulnak ki a szállodából, más miatt egyszerűen nem érdemes - itt ugyanis minden tökéletes. Szerintem ez Dominika legromantikusabb szállodája, de mivel még személyes tapasztalatom nincs, erre majd még később visszatérünk...

Szóval, ez az 51 lakosztályos szálloda rendkívül egzotikus és buja környezetben helyezkedik el: a Zoetry Agua úgy van megdizájnolva, hogy egy lagúnaszerű medence végigfollyon az egész területén - épp ezért, rengeteg swim-up lakosztály van, ami azért jó, mert a hálószobából csak pár lépést kell megtenni azért, hogy csobbanjunk egyet. Valamennyire intim (mert azért más szobája előtt senki sem akar fürdeni), viszont aki teljes diszkrécióra vágyik, az jobban jár, ha egy jacuzzis vagy egy privát medencés emeleti szobát foglal.

Vannak azonban villák is privát medencével és jacuzzival - valamelyik a kertre néz és teljesen el van rejtve a kíváncsi tekintetek elől, valamelyik azonban nyitottabb, viszont az óceánra néz... Szóval lehet válogatni bőven ízlés és pénztárca szerint. A árak 170 ezer forinttól kezdődnek, melyek viszont minden étkezést és más all inclusive szolgáltatást is tartalmaznak - ár-érték arányban szerintem talán ez a legjobb választás. 

Casa de Camp Resort & Villas 

Az Amanera szállodájával ellentétben a Casa de Camp Resortban tényleg meg lehet tapasztalni a dominikai életérzést - de ez nem is csoda, mert ez a hotel a Dominikai Köztársaság legrégebbi szállodája, már 1974 óta működik. A Casa de Camp egy mindent magában foglaló luxushotel, de azért nem olyan érinthetetlenül modern és rideg, hanem kifejezetten baráti, kellemes hangulatú és nagyon családbarát. Nyaralt már itt Beyoncé a családjával, ahogyan Bill és Hillary Clinton, Jennifer Lopezék, Julio Iglesias az egész csapatával és még sorolhatnám. Szuper hely, mindjárt meg is látják miért!

A teljesen külön álló épületekkel, lakosztályokkal és villákkal büszkélkedő Casa de Camp a sziget déli részén, Punta Cana városától kb. 40 kilométerre helyezkedik el La Romana településén (egyébként itt is van egy reptér, de elég kicsi, csak egy kifutópályás, főleg a private jetek szállnak itt le). Maga a resort egy 3000 hektáros területen fekszik, ahol MINDEN van, szóval ki sem kell mozdulni. Gondolok most a három darab Pete Dye-dizájnolta golfpályára, a három darab privát strandra, a sportcentrumra, a céllövöldére, a megszámlálhatatlan mennyiségű bérelhető tenisz-és sportpályára, a spára, a 15 (!) bárra és étteremre, csomó kids clubra, valamint egy teljes kikötőre jachtokkal, vitorlásokkal, katamaránokkal és minden mással. Nincs olyan kérés, amit ne valósítanának meg, nincs olyan exkluzív dolog vagy privát túra, amit ne lehetne itt megcsinálni vagy amit ne tudnának egy nap alatt megszervezni - és ezt most teljesen komolyan mondom.

A szálloda méreteit tekintve hatalmas, nagyjából páros lábbal még egy hét alatt is lehetetlen bejárni az összes zegét-zugát, ezért lakosztályonként egy golfkocsit kapnak a foglalók. Mit is mondhatnék még? Rengeteget lehetne mesélni erről a szállodáról is....Egy éjszaka a legegyszerűbb szobában 83 ezer forinttól kezdődik, de napi 20 millióért is lehet kibérelni óceánra néző privát medencés villát, melyből több van, mint gondolnátok. 

Santuary Cap Cana

Az összeállításban szereplő legelső szálloda, a Tortuga Bay mellett lévő biorezervátum másik felén található a Santuary Cap Cana hotel, mely különleges építészeti adottságairól vált híressé. Először le kell szögeznem, hogy a képen látható épületek nem egy kis települést ábrázolnak, hanem magát a hotelt. Így, ilyen változatos színek és építészeti stílusok kavalkádjaként vált hihetetlenül népszerűvé a Santuary Cap Cana, mely egy all-inclusive, adults-only hotel - tehát családosok, kisgyermekesek nem léphetnek be a szállodája helyszínére.

A hotel területén öt étterem és bár, öt medence, swim-up lakosztályok tömkelege és egy csodás spa is megtalálható, mindez 150 ezer forintért. Az én szívembe ez a szálloda annyira nem lopta be magát, valamiért annyira nem szimpatikus hely, ez áll a legtávolabb tőlem mind közül, viszont annyira jó vélemények vannak róla, hogy bele kellett tennem a cikkbe. Ha már voltatok itt, kérlek mondjatok véleményt róla kommentben! 

Sublime Samana Hotel & Residences

Következzen egy kisebb boutique hotel, a Sublime Samana, mely a sziget északi részén, Las Terranas szomszédságában található a Playa Coso mellett. Vegyes érzéseim vannak a hotel kapcsán: néhol azt érzem, hogy egy fantasztikusan modern és dizájnos szállodát látok magam előtt, néha pedig sorra bukkanak elő bennem a kérdőjelek, ha ha meglátom ezt a hotelt. A helyszíne, a tengerpartja egyszerűen lenyűgöző, ahogyan a medencés tere is; a szobák és az éttermek, valamint a spa kapcsán azonban erősen megkérdőjelezik bennem az az ötödik csillag. De az is lehet, hogy csak én gondolok bele túl sokat.

Mindenesetre a Sublime Samana nagyon népszerű: valószínűleg azért, mert itt nincsenek szobák, csak lakosztályok. Még a legegyszerűbb lakosztályban is van egy teljesen felszerelt konyha, embernagyású hűtővel, terasszal vagy erkéllyel, külön étkezővel és persze nappalival, ami azért nagyon jó. A második kategóriájú lakosztályokban már teraszra felszerelt jacuzzi is van és így tovább. A hotelnek egyébként nincs túl sok szolgáltatása, de van két medencéje, egy fitneszközpontja, teniszpályája és egy wellnessrészlege is privát stranddal. Nem rossz ez, kicsit "residence" hangulata van, ahol sok az állandó bérlő és kevesebb a turista, de még így is helye van az összeállításban. Árak éjszakánkénti 54 ezer forinttól. 

Hyatt Ziva Cap Cana 

Kezdjük is ott hogy egyből két Hyatt szálloda van egymás mellett: az egyik a Hyatt Ziva Cap Cana, mely egy all-inclsusive családi resort; a másik pedig a Hyatt Zilara Cap Cana. Túl sok különbség nincs a kettő között - maximum talán csak annyi, hogy a Zilara modernebb medencékkel, letisztultabb külsővel rendelkezik, míg a Ziva a Zoetry Agua lagúnás-medencés, családi pancsolós hangulatára ment rá. Átjárás elvileg nem lehet a kettő között, de szerintem ez a gyakorlatban csak nehezen betartható. 

A Hyatt Ziva egy 375 szobás és 32 lakosztályos monstrum, 12 étteremmel és bárral, két fitnesszteremmel, zumba teremmel és három spinning szobával, kétemeletes Zen Spával,  csúszda- és aquaparkkal, valamint hatalmas méretű tárgyalótermekkel. A szobák mindegyikéhez jár erkély, melyek a kertre, a medencére vagy a tengerpartra néznek. Egyik legjobb lakosztálya a tengerparton lévő Oceanfront Junior Suite Swim-Up Double, melynek részben privát medencéje is van, egy privát terasszal és napozóágyakkal - egyszerűen idilli (képek a galériában), de elnöki lakosztály is van a központi épület legfelsőbb emeletén, pazar kilátással. Az árak 130 ezer forinttól kezdődnek, ebben viszont már minden étkezés és all inclusive szolgáltatás benne van.

Hyatt Zilara Cap Cana

A Hyatt Zilara szállodában is 375 szoba és 32 lakosztály van, külön fitnesszteremmel, egy adults-only spával, egy 300-férőhelyes színházteremmel és összesen 25 étteremmel. Azért 25-tel, mert a Zilara vendégei szabadon használhatják a Ziva össze szolgáltatását és éttermét, a családosok viszont nem mehetnek át az adults-only szállodában. A szobák mindegyike erkélyes, melyek a medencére, a kertre vagy a tengerpartra néznek rá.

Legjobb közölük szerintem a Junior Suite Swim-up Double/King (ugyanúgy részlegesen privát medencével), az Oceanfront Junior Double/King (ehhez csak erkély van, medence nincs, a kilátás viszont páratlan), vagy az Oceanfront Junior Suite Swim-up Double/King, melyhez pedig a medence is és a kilátás is jár. Itt is van elnöki lakosztály, ugyanúgy a központi épület tetején, de szerintem nem nagy szám. Az itteni árak is 130 ezer forinttól kezdődnek, mely tartalmazza az étkezést, az alkoholos italok fogyasztását viszont nem.

Live Aqua Beach Resort Punta Cana

Bár nem ez a luxuskategóriás all-inclusive hotel van a legfeljebb pozícionálva (hanem az Hyatt Ziva Cap Cana), ha a kettő közül kellene döntenem, én még is ezt a szállodát választottam - ez főként a fantasztikus dizájnnak és a privát medencével rendelkező lakosztályoknak köszönhető, melyeket a Hyattban keresve sem találhatnánk. 

Nos, pár szóban bemutatnám a Live Aqua-szállodákat, mert még nem volt róluk szó korábban. A Live Aqua a mexikói La Colección Resorts by Fiesta Americana szállodacsoport tagja, melynek jelenleg jelenleg 7 db Live Aqua resortja van. Ezek közül mind Mexikóban helyezkedik el (mily meglepő), ez az első, ami nem. Célcsoportja a tehetős, bulizni vágyó fiatalok, tehát fontos hangsúlyt fektetnek az "Instagrammos" dizájnra. Úgy is mondhatnám, hogy a Live Aqua egy modernizált Hard Rock, elegánsabb kivitelben. Legnépszerűbb resortjuk Cancúnban van -  ez a Punta Canaban található szálloda pedig idén, 2021 januárjában nyitotta meg a kapuit. 

A resort legikonikusabb lakosztálya a Fuego Suite, mely a legmagasabb, központi épület felső szintjén helyezkedik el - extrája pedig az, hogy külön infinity pool jár hozzá (videó ITT), fantasztikus, tengerre néző kilátással. Aki nem szeret a magasban pancsolni, annak pedig ott van a Luna Suite (fotó ITT), melyhez szintén jár privát medence. Az árak 100 ezer forinttól kezdődnek egy éjszakára, de ez a minimum ár a legalapvetőbb szobára.  

Az összeállítás szubjektív, ezért tapasztalataitokat, véleményeiteket várom kommentben és/vagy emailen (gretta@gretta.hu) keresztül. A cikket nem szponzorálta senki (sajnos). All Photos All Rights Reserved. Copyright © Tortuga Bay, Eden Roc, Aman, Zoetry Agua, Casa de Camp, Sanctuary Cap Cana, Sublime Samana, Hyatt, Live Aqua  

—————————————————————————————————————————————

   'A világ legexkluzívabb szállodái' című cikksorozat további összeállításai:

Bahamák  Bali  Dominikai Köztársaság  Dubai  Las Vegas  Kréta  Los Angeles  London  Maldív-szigetek  Miami  New York  Párizs  Santorini  Zakynthos

 —————————————————————————————————————————————  

 

süti beállítások módosítása