Az amerikai Colorado állam egyik legfelkapottabb részén, Aspen sípradicsomának közvetlen közelében helyezkedik ez az erdei fenyőkkel körülvett tóparti luxusvilla, ami úgy néz ki, mintha egy hollywoodi mozisiker hátteréből pottyant volna ki!
Kevés olyan megkapó ház van a világban, amit tökéletesnek tartok - ez a ház viszont teljes egészében ilyen, legalábbis kívülről (sajnos belülről nem igazán tudok azonosulni vele). A ház környéke egész egyszerűen mesés - van itt egy csodálatos kis tó, a sícentrumok pedig 30 percre vannak kocsival. Azt hiszem, nem is lehetne ennél szebb helyen készülődni az ünnepekre!
A ház hátsó kertje tele van vadvirágokkal, de egy apró patakot vízeséssel (balra, középen) és egy mesterségesen építetett tavat is élvezhetnek az itt vakációzók. A képről nem látszik, de a ház melletti napozóterasznál egy jacuzzi is van a földbe mélyítve. Itt aztán lehet élvezni az életet!
A ház (számomra) legszebb része ez a mesterségesen épített erdei kis tó, mely tényleg olyan, mint a legszebb Tündérmesékben! Bevallom, főként ez a látvány adta az ihletet a cikk írására, mert a belső terekkel már közel sem szimpatizálok annyira, mint ezzel a látvánnyal.
A hátsó kertből több üvegajtó is nyílik a házba, melyek által rengeteg fény áramlik a belső területekbe. A főként fát és különböző köveket ötvöző berendezés során a tulajdonosok kínosan ügyeltek arra, hogy a házban akár 15-20 személy is kényelmesen el tudjon ücsörögni, ezért néhol úgy érezhető, hogy az átlagosnál több ülőalkalmatosság található a villában. A képen például 19 helyre lehet leülni egy helyiségen belül, ami azért elég sok...
... a túlzsúfoltságot pedig a hatalmas kövekkel kirakott kandalló sem keszi kellemessé, de egy kis szellősebb elrendezéssel ez a nappali maga lehet a tökély.
Érdekes látni, hogy a natúr fának a színét mennyire sok helyen alkalmazták a villa különböző pontjain. A nappali bútorai például csak ebben az árnyalatban pompáztak, ahogyan a gerendák, az ajtók és a konyhabútorok is, de a ház többi részeinél is fel fog bukkanni ez a szín. Nektek hogy tetszik?
Ez az egyik hálószoba a 6-ból, melyek mindegyikéhez tartozik egy fürdőszoba is. Talán ez az első olyan szoba a házban, amit nincsen túlgondolva - a márványcsempével kirakott kandalló például nagy kedvencem (el is mentettem magamnak a későbbiekre), ennél szebbet nem is tudom, hogy láttam-e már valaha! Kár, hogy a szoba többi eleme nem annyira tetszetős, de azért az a hatalmas erkély mindenképpen szuper ötlet, ha már valaki ilyen szép zöld környezetben lakik.
A fürdőszobát csupa márványból rakták ki, a vécéfülkéhez pedig egy külön ajtóval ellátott szobát is építettek a fürdőszobán belül az építészek. Sajnos a márvány színárnyalatával itt sem tudok azonosulni, de rengeteg lehetőséget látok ebben a házban, ami kis felújításokkal könnyen álmaink villája lehetne.
A legjobbat cikk végére hagytam: nézzétek mennyire tündéri ez a ház a hófedte tájjal a háttérben! Sajnos az ára már nem annyira baráti: egy 14 fős társaság 2,2 millió forintért tudja kibérelni egy napra (!), ami szerintem erősen túl van árazva, de így is biztosan lesz rá kereslet.
A képeket köszönöm a Luxury Retreatsnek! Copyright © Luxury Retreats
—————————————————————————————————————————————
Még több mesés ingatlanról a további összeállításokban olvashattok:
David Copperfield szigete a Bahamákon|Egzotikus álomvilla a Bahamákon|Festői rezidencia a Comói-tó partján|Florida legpazarabb álomvillája|Karibi villa Mostique-szigetén|Lenyűgöző fára épített ház Angliában|London legexkluzívabb luxuslakása|Modern luxusvilla Portugáliában|Pazar luxusvilla a Turks-és Caicos szigeteken|Téli álomvilla Coloradoban|Tóparti luxusvilla Coloradoban|Vízparti csodavilla Floridában|
—————————————————————————————————————————————