Gretta

10 látnivaló, amiben csalódni fogsz

2017. október 23. - Gretta

Bár a "méret nem minden", ha a következő turisztikai nevezetességeknek nem néztetek pontosan utána, könnyen lehet, hogy csalódni fogtok a nagyságukban. Nem tagadom, én is jártam már így. Most következzen az a 10 látnivaló, amitől nagyságilag mindenki kicsit többet vár...  

© Bored Panda

Mona-Lisa, Párizs, Franciaország

Egészen kiskoromban jártam először a párizsi Louvre-ban: akkoriban a betárcsázós internet hadilábakon állt, közösségi médiának, Instagramnak vagy Facebooknak pedig még nyoma sem volt. Főként ennek köszönhető, hogy amikor először megláttam da Vinci Mona Lisa festményét, eltöprengtem: tényleg ennyi lenne? Később, 2008-ban újból elcsodálkoztam azon, mennyire picike (72 × 58 cm) a világ leghíresebb festménye, amit csak akkor lehet igazán közelről megcsodálni, ha zárás előtt megyünk be a múzeumba – távolról, a tömeg miatt alig lehet belőle valamit is látni.

©Guava Rose

Szabadság-szobor, New York, Amerikai Egyesült Államok

A Nagy Almában még nem volt szerencsém járni, azonban már több ismerősöm is említette, hogy mennyivel nagyobb szoborra számított a 98 méteres alkotásnál. A profi képeken tényleg hatalmasnak és elérhetetlennek tűnik a szobor, a hajós kirándulások alkalmával azonban mindenki hamar szembesül a valósággal. Érdekesség, hogy a Rio-ban lévő Megváltó Krisztus szobor még ennél is kisebb - csak 38 méter - ami csak a Corcovado-hegy miatt tűnik annyira magasnak. Nos... azért még mindezek ellenére is az USA egyik legszebb nevezetességének tartják a Liberty Statuet.

© Bored Panda

Kis hableány, Koppenhága, Dánia

A 98 évvel ezelőtt készített Kis hableány a dán meseírónak, Hans Christian Andersen-nek állít emléket – olyan kicsi, hogy simán el lehetne sétálni mellette, ha nem venné körül a mindennapos tömeg. Egy finn TripAdvisor felhasználó, cjomp6 például így nyilatkozott a 125 centiméteres szoborról: „Olyan kicsi, hogy észre sem vettem, mikor először jártam Koppenhágában. A való életben se nem szép, se nem látványos a szobor.”

A Kis hableány kapcsán egyébként még érdemes megemlíteni azt, hogy a szobrász örökösei szigorúan veszik a szerzői jogot, eddig pedig alaposan be is hajtották azt mindenféle médiumon – állítólag már dollármilliókat kerestek ezen a módon. 

Manneken Pis, Brüsszel, Belgium

A „pisilő emberke” egy bronz szökőkút-szobor, amely egy, a kút medencéjébe pisilő, 53 centiméteres kisfiút ábrázol. Brüsszel egyik leghíresebb nevezetességeként csak távolról lehet megnézni, mert magát a szökőkutat egy vaskerítés védi és félő, hogy élőben nem is olyan „nagy szám”, mint amilyennek gondoltad volna.

© Bored Panda

Stonehenge, Wiltshire, Anglia

A kb. 3 méteres kőoszlopok megegyeznek egy felnőtt jegesmedve magasságával – tehát, nem is olyan nagyok, mint azt hitted volna. A TripAdvisor-os vélemények szerint a Stonehenge nem kelt különösebben jó érzéseket az emberben, mert tele van turistákkal, közel pedig nem lehet hozzájuk menni: a legtöbben nem fizetnének be egy újabb Stongehenge-túrára, amit teljesen meg is értek. Egy felnőtt jegy kb. 6 ezer forintba kerül, de nagyon sokat kell érte sorba állni, a sziklákhoz tartó buszjárat pedig olyan ritkán jár, hogy a legtöbben inkább sétálnak a turistaközpontból. 

img_8689.jpg

©Outdoor Projtect

Rushmore-hegy, Dél Dakota, Amerikai Egyesült Államok

A négy legendás amerikai elnököt (George Washingtont, Thomas Jeffersont, Abraham Lincolt és Theodore Rooseveltet) ábrázoló szobortcsoport a Rushmore-hegy oldalán található – eredetileg derékig ábrázolták volna az alakokat, de pénzügyi gondok miatt végül nem lett belőle semmi.

14 éven át több, mint 400 ember dolgozott rajta, az egyenként 18 méter magas fejeket pedig dinamittal formázták meg – az eredmény bámulatos lett, de a látogatók csak elég távolról tekinthetik meg, ezért a távcsövet is lehet bérelni az arra járóknak.

Fehér Ház, Washington DC, Amerikai Egyesült Államok

A neoklasszikus stílusú elnöki rezidenciát James Hoban építész tervezte és nyolc éven át építették, mire 1800-ban elkészült – az első lakója John Adams amerikai elnök volt.

A nagy múlt ellenére a Fehér Ház mégsem nyújt olyan felemelő látványt, mint amilyennek a hollywoodi filmek alapján elképzelted: csak nagyon távolról, kerítések sokaságán át lehet belátni az elnöki rezidencia déli homlokzatának egy részletére, de még így is sokat eltakarnak belőle a magas fák és bokrok.  

© Bored Panda

Nagy Szfinx, Gíza, Egyiptom

Nem is olyan nagy! Csak 20 m magas, 19 m hosszú és 72 m széles – tehát a fotók erősen csalnak, mert hatalmasnak tűnik rajtuk. Érdekesség, hogy egész közel lehet menni hozzá (csak egy kis kordon választja el a látogatóktól), de olyan sok helyi árus árulja akaratosan a portékáit a piramisoknál, hogy semmilyen megérintő, ókori történelmi hangulatba nem lehet kerülni a látottaktól. Vannak, akik tevegelést ajánlanak fel, mások hűtőmágnesekre akarnak rábeszélni, de vannak fényképkészítésre szakosodott emberek is – nem mellesleg, a tolvajokra és a lehúzós árusokra is érdemes odafigyelni!

© Bored Panda

Taj Mahal, Agra, India

Számomra az egyik legszebb építmény az egész világon, nagy vágyam, hogy eljussak oda, a vélemények szerint viszont nem olyan imponzás, mint amilyennek tűnik… A TripAdvisor-ra feltöltött turisztikai képek alapján minden olyan rész, ami nincs elkerítve, koszos és szemetes; a tömeg a kora reggeli órákat kivéve mindig hatalmas; az emlékmű előtti szökőkútban pedig majmok és indiai kisgyerekek is szoktak fürödni. Azért nem ilyennek képzeltem el – de várom a tapasztalataitokat!

© Bored Panda

Hollywood tábla, Los Angeles, Amerikai Egyesült Államok

A betűk mindegyike 15 méter magas és 9 méter széles – igazából azért látszik a környékről, mert egy 491 méter magas hegyoldalon áll. A felirathoz egy jó kis túra alatt lehet feljutni, ami viszont nem jár túl nagy izgalmakkal – a feliratok közvetlen közelébe nem lehet eljutni, mert körbe vannak kerítve, hátulról pedig az egész nem is olyan impozáns, mint gondolnád. Ennek ellenére én alig várom, hogy megtegyem ezt a túrát, márcsak a feeling miatt is.

 

süti beállítások módosítása