Gretta

A világ 10 legmesésebb faluja

2017. szeptember 07. - Gretta

A következő csodás vidéket elképesztő tájakat varázsolnak elénk, legyen szó hegységekről, vízesésekről vagy tengerpartokról. Fogadjátok sok szeretettel ezt a szemet gyönyörködtető összeállítást, melyet egy élmény volt megírni!

 

hallstatt.jpg

Hallstatt, Ausztria

Ez a tündérmesébe illő parányi település leginkább a gyönyörű tájairól és a világ legrégebbi sóbányájáról lett híres, amit 2002-ben múzeummá alakítottak. Ha erre jársz, mindenképpen menj fel a siklóval vagy panorámalifttel is megközelíthető Welterbeblick kilátóba, valamint látogasd meg a mellette lévő Rudolfsturm éttermet is, ahonnan egyszerűen pazar a kilátás. 

Budapest belvárosából az M1 és az A1 autópályákon keresztül már 5 óra alatt Hallstatt-ban lehetünk, de egy egynapos buszos kirándulás sem kerül olyan sokba (12.990 Ft). Vonattal már kicsit húzósabb az utazás, mert csak Salzburg-ból tudunk eljutni Hallstatt városába, a túra azonban így is felejthetetlen élményt nyújt.

gasadalur_1.jpg

© Getty Images

Gásadalur, Feröer-szigetek, Dánia

Norvégia és Izland között, Vágar szigetén helyezkedik el a 22 fős állandó lakosságú Gásadalúr, ami a világ egyik legszebb vízesésének, Mulafossur-nak ad otthont. A kis falu szinte mindentől el van zárva: csak az a 2006-ban épített alagút köti össze a Feröer-szigetek többi részével, amit az elnéptelenedés elkerülése végett csináltatott meg a dán állam. Gásadalur elzártságáról pár éve dokumentumfilm is készült, ami az ’1700 méterre a jövőtől’ címet viseli.

A kis faluban négy kiadó vendégház van, a legközelebbi hotel (Hotel Vagar) pedig a 10 km-re lévő Sørvágur-on található. Az eljutás egyébként nem is olyan nehéz Vágar szigetére, hiszen saját kis repülőtérrel is rendelkezik, ahová Reykjavikból, Bergenből, Edinburgból és Barcelonából is fogad gépeket.

34db028036.jpg

© Getty Images

Supai, Arizona, Amerikai Egyesült Államok

A mesés Havasu vízesés közvetlen közelében helyezkedik el Amerika legkisebb indián rezervátuma, a 639 fős Supai, ahol az átlagéletkor 24.5 év - ide azonban nem lehet "csak úgy" eljutni. ITT lehet engedélyt kérni a terület meglátogatásához. A faluban van néhány ajándékbolt, egy étterem, egy posta, egy iskola és egy kis keresztény kápolna is, a legtöbben pedig idegenvezetőként és a helyi kemping alkalmazottjaiként helyezkedtek el.

A Havasu vízeséshez egy embert próbáló (16 km oda-vissza) túra után lehet eljutni, amit a nehéz táv, az időjárás és a magasságingadozás miatt egyáltalán nem ajánlanak mindenkinek, sőt! A TripAdvisor-os vélemények szerint a legtöbb turista elképzelni sem tudja, hogy milyen körülmények között lehet eljutni a vízeséshez – a legtöbben csak a türkizkék csodát látják.

A kis faluból egyébként háromnaponta indul helikopterjárat – amit hónapos várólistával vagy 8-10 órás sorban állással lehet csak igénybe venni –, de a gépre való feljutás így sem 100%-ig garantált. A helyieket egyébként nem nagyon érdekli, ha több pénzt ígérsz a helikopterért, a sort így is-úgy is ki kell várni. Más közlekedési forma egyébként nincs a közelben, tehát vagy túrázol, vagy várakozol. 

tristan-de-cunha.jpg

Edinburg of Seven Seas, Tristan da Cunha, Egyesült Királyság 

A civilizációtól legtávolabb eső falu címét méltán érdemelte ki az Edinburg of Seven Seas, amit egy 5 napos hajóút köt össze a dél-afrikai Fokvárossal. Az Atlanti-óceán közepén lévő Tristan da Cunha szigeten lévő falut csak hajóval tudjuk megközelíteni a legközelebb fekvő településről, a híres Szent Ilona-szigetről, ami Napóleon száműzetésének és halálának helye miatt lett ismert. A falu egyébként szó szerint a világ közepén van: 1868 kilométerre van Angolától és 3360 kilométerre Brazíliától.

A Szent Ilona-szigeten csak egy éve készült el a reptér, amit a Dialymail hírportál a világ legkevésbé használt repülőterének titulált még júliusban – tömegre tehát nem kell számítani. A 60-70 fős repülők Johannesburg-ból és a namíbiai Windhoek-ből közlekednek a szigetre, a retúr jegyárak pedig 804 (kb. 260.000 Ft) indulóárral kezdődnek - de ne felejtsük el, hogy ezután még Tristan da Cunha szigetére is el kell jutni hajóval, tehát elég borsos árú vakációja lesz annak, aki ide utazik. 

© Stockphoto

Hamnoy, Lofoten-szigetek, Norvégia

A tengerszint felett mindössze 5 méterre található Hamnoy, a mesebeli norvég halászfalu, ahol nyáron sincs több 15 foknál, decembertől februárig pedig szinte végig sötétség uralja a térséget. Norvégia egyik legszebb településére főként a búvárkodásra és a természetfotózásra vágyó turisták mennek vakációzni, de nagy az érdeklődés május első hétvégéjén tartott Elijazzen fesztiválra is.

Hamnoy közel sincs annyira elzárva a civilizációtól, mint az előző falvak: a Svédországból kiinduló E10 autópálya például a közvetlen közelében halad el, a Lofoten-szigetekre pedig rendszerint közlekednek a Norwegian Airlines, a Widerøe, valamint a Scandinavian Airlines System (SAS) járatai.

bibury.jpg

Bibury, Cotswolds, Anglia

Londonból kb. két óra kocsikázás után (M40, A40) juthatunk el ebbe a festményszerű kis faluba, melynek a főutcáján a River Coln nevű folyó fut végig. A félreértések elkerülése végett: a falunak csak egy kis része, az Arlington Row nevű utca büszkélkedhet ezekkel a gyönyörű 1300-as években épült házakkal, amiket viszont olyan filmekben is láthattál már, mint a Bridget Jones naplója vagy a Michelle Pfeiffer főszereplésével készült Csillagpor.

A Birbury Trout farmon saját magunk foghatjuk ki az ebédet, a mellette lévő négycsillagos Swann Hotel pedig a környék legjobb hoteljének számít (állítólag mindig tele van japán turistákkal), ahonnan 180£-tól (kb. 58.000 Ft) indul egy éjszaka.

shirakawa-go.jpg

Shirakawa-go, Japán

1995 óta az UNESCO világörökség része ez a különleges falu, amelyhez foghatót garantáltan nem látsz máshol! A település legnagyobb érdekessége, hogy 95%-át erdő fedi, ezért a házakat (pontosan 114 darabot) az egyetlen lapos területre, a Shó folyó mellé építették.

Felmerült bennem az a kérdés, hogy mitől néznek ki ennyire speciálisan az épületek, ezért kicsit utánanéztem: a gasshó-zukuri stílusban épült házak főként fából, döngölt földpadlóból és zsúpfedelből állnak, amikre azért van szükség, mert ez Japán egyik leghavasabb területe (az éves átlag hómennyiség 10 méter), a sok hó pedig egyszerűen „legurul” a tetőkről.

Shirakawaba egyébként Magyarországról is indulnak szervezett túrák (419.000 Ft/1fő 9nap/7éj), de Tokióból 5 óra vonat és 4 óra autókázás során is el tud jutni az, aki profi autóvezető: ne feledjük, hogy az utak nagyon kacskaringósak arrafelé és magas hegyeket se becsüljük alá. Aki nem vágyik egy japán útra, az beérheti a Google-val is, a japánok ugyanis úgy bekamerázták az egész térséget, hogy Shirakawat már online is körbejárhatjuk 20 perc alatt.

wengen.jpg

© Getty Images

Wengen, Bern, Svájc

Az 1294 fős Wengen igazi turistacélpont: nyáron 5000-re télen pedig ennek duplájára duzzad az itt vakációzók száma. Van itt rengeteg hotel (olcsó és luxus kategóriában is), egy hatalmas síparadicsom, spa, sportbolt, fodrászszalon, libegő, vasútállomás és még sorolhatnánk, tehát minden faluban élő bőségesen el van látva munkával.

Az Alpok magas hegycsúcsai miatt alapvetően autómentes az egész falu, bár a vonat megközelítésére különböző elektromos járművek állnak a turisták rendelkezésre. A közlekedés miatt azonban így sem érdemes aggódni, mert napi kb. 40 vonatjárat áll meg Wengen-ben – többek között az áruszállítást és az élelmiszerkészletek feltöltését is így oldják meg a térségben.  

manarola.jpg

Manarola, Olaszország

A Cinque Terre-t az elmúlt pár évben (főként az Instagramnak köszönhetően) nagyon felkapták, ezért mostanában meg sem fordul a fejemben, hogy a turista tömegektől hemzsegő kis öt település egyikére menjek, de a jövőben valamikor biztosan meg fogom látogatni Olaszországnak ezt a mesés részét.

A környékről és a látnivalókról rengeteg infó van fent a neten, ezért inkább csak az utazásra összpontosítanék: a legkönnyebben egyértelműen a Ryanair-os Pisa járattal tudunk Manarolaba menni, amit onnan vonattal vagy autóval célszerű megközelíteni (a busz a pár kilométerre lévő La Spezia-ban tesz le). Aki inkább Milánóból látogatná meg a Cinque Terrét, annak mindenképpen az autóbérlést ajánlanám, mert a buszút hosszú (több, mint 6 órás), a vonatozás pedig átszállásos. Ezen kívül van még két lehetőség is, mert Nizzából és Rómából is csak 3.3 órás autóútra van Manarola. Ti melyik utazási lehetőséget választottátok?

tasiilaq.jpg

© Getty Images

Tasiilaq, Grönland

Nem tudod értékelni a természetet? Mindenből a luxust igényled? Unatkozol internet nélkül? Utálod a hideget? Ha ezek igazak rád, Tasiilaq nem neked való – szerencsére viszont a legtöbb kalandor az ilyen dolgokkal nem is foglalkozik! :)

A 2000 lakót számláló Tassilaq már 50 éve nagy turizmusnak örvend: vannak halászattal foglalkozó programok, de hajókázni, kajakozni, kirándulni, síelni, valamint husky kutyusokkal szánkózni is lehet, ezek pedig elég jó programoknak tűnnek – de csak július-augusztus környékén, amikor a napi maximum átlaghőmérséklet 12 fok.

Tasiilaq-on egyébként egy hostel és egy háromcsillagos hotel van, tehát a falu túl nagyigényű utazókat nem tud kiszolgálni, de úgy láttam, hogy nincs is rá igény: ötcsillagos luxushoteleket ugyanis egyáltalán nem találtam Grönlandon.

süti beállítások módosítása