Gretta

A világ első jégből készült szállodája: ICE Hotel

2018. január 16. - Gretta

Aludnál egy igazi jégkastélyban? Én mondjuk nem, inkább a melegebb helyeket kedvelem, de tény, hogy pazarul fest a svéd Jukkasjarvi-ban fekvő jéghotel, amit 1989 óta minden évben átalakítanak.

1_16.jpg

A legutóbbi, 2017-es verziót például 36 belsőépítésszel egyeztetve valósították meg, így minden kis helyiségnek más hangulata van. A képen szereplő szobát Howard és Hugh Miller, a 'A Rich Seam' néven futó művészpáros álmondta meg - túl sok dekorációra nem költöttek.

3_11.jpg

Ez a lakosztály a 'White Desert', azaz a fehér sivatag fantázianévre hallgat. Nem túl barátságos, de ezt a hőmérsékletnek is köszönhető, mert a szobákban -5 és -8 fok van. Bár az ICE Hotel hivatalos honlapján az áll, hogy meleg(ebb) helyiségeket is lehet bérelni - de akkor minek is utaznánk egy jéghotelbe, nem igaz? 

4_9.jpg

Az egész inkább egy múzeumra hasonlít, mintsem egy hotelre. A műalkotásnak is beillő szobákat 30 000 méter³ jégből alakították ki. Kissé dermesztő lehet a hangulat ebben az ágyban...

5_5.jpg

Ennél félelmetesebb lakosztályt aligha tudnék elképzelni, valaki viszont pont azért utazik el Svédországba, hogy ebbe (az éjszakánkénti 200.000 forintba kerülő) szobában alhasson. Egyébként van még érdekesebb is...

6_6.jpg

... ezt a szobát például két norvég hölgy tervezte meg és úgy gondolták, hogy ide pont illene 6 darab, háromméteres eszikószobor - jégből. Nekem ez pont nem jutna eszembe.

2_19.jpg

Egy másik tervezőpáros pedig jégcsigákat álmodott az egyik lakosztályba. Elég bizzar. Te fizetnél érte, hogy itt aludj?

art-suite-daily-travellers-icehotel-28-1400x932.jpg

Január végén egyébként 64.000 forintba kerül egy kétszemélyes, alap szoba, de a legtöbb online hotelfoglaló oldalon már nem is lehet erre az időpontra náluk szállást igényelni. Mellesleg ez az egyik legszebb szobájuk, mindenféle félelmetes szobortól mentes, tehát ha ide utazol, ezt foglald le!

7_3.jpg

Ezzel a rémisztő, nyuszis szobával búcsúznék. Nektek hogy tetszik? Vakációznátok ebben a hotelben vagy inkább valami szerényebbre vágytok? Bevallom, nekem nem hozta meg a kedvem Svédországhoz.

A cikket nem szponzorálta senki (sajnos). All Photos All Rights Reserved. Copyright © Asaf Kliger ICE Hotel

—————————————————————————————————————————————

Még több mesés szállodáról a következő linkeken olvashattok:

Amankila (Bali)|Anantara Kihavah Maldives (Maldív-szigetek)|Banva Private Island Resort (Fülöp-szigetek)|Conrad Maldives Rangali Island (Maldív-szigetek)|Cosmopolitan Las Vegas|Dolce Hanoi Golden Lake (Vietnám)|Excelsior Hotel Gallia (Milánó)|Fantasyland Edmonton (Kanada)|ICE Hotel (Svédország)|Palazzo Versace (Ausztrália)|Six Senses (Ibiza)|The Phoenician (Arizona, USA)|The Retreat at Blue Lagoon (Izland) 

————————————————————————————————————————————— 

 

süti beállítások módosítása