Gretta

A világ legszebb utazási fotói - 2019

2019. augusztus 28. - Gretta

A National Geographic magazin minden évben lehetőséget ad a fotózás szerelmeseinek, hogy pályázzanak "A világ legjobb utazási fényképe' címre - ez idén sem volt másként. A festői szépségű tájakat ezúttal amatőr és profi fotósok lencséin keresztül vehetjük szemügyre, gyönyörködjetek bennük bátran!

A pályázat első helyét a "Téli Grönland" című kép kapta, melyet a Grönland észak-nyugati részén elhelyezkedő Upernavi kis falujában örökített meg Weimin Chu fényképész három hónapos tartózkodása során. Érdekesség, hogy Grönland ezen részén az épületeket "funkcionalitás" szempontjából színezik be - például a kék házak halászokat, míg a pirosak üzleteket rejtenek magukban. 

Gokul Kanagarajah fotós a szálláshelyéről öt kilométert biciklizett, hogy elkaphassa a lemenő nap fényét az Olaszországban lévő Dolomitoknál. Ennél békésebb és festőibb tájat aligha lehetne elképzelni, nemde?

12942499_2560x1440.jpg

Akármilyen hihetetlen, ez az USA-ban lévő Colorado folyó! A képet készítő Stas Bartnikas éppen apály idején, egy Cessna repülőből fotózta le a a Kaliforniai-öbölbe (azaz az óceánba) ömlő, kiszáradt folyót 50 kilométerre Mexicali városából. Hát nem lenyűgőző?

Szinte minden évben kerülnek be pályázatok az indiai Agrában lévő Taj Mahalról. Ezt a naplementés portrét az amerikai John O. fotózta egy kis ladikból a Yamuna folyóról és állítása szerint sosem gondolta volna, hogy akkor, abban a pillanatban ilyen tökéletes képet komponál meg.

A bangladesi Bogra-ban munkások százai szárítják a piros chilli paprikát. A drónos fotót készítő MD Tanveer Rohan információ szerint a képen látható nők napi 10 óra kemény munkáért 2 dollárt (kb. 550 forintot) keresnek.

13649180_2560x1440_1.jpg

Két cuki kis alcapa bámul a fényképezőkép lencséjébe Peruban, a Szivárvány-hegyek tetejéről (Huasac, Cusco). A pillanatot megörökítő Brian Larrosa elsőként szerette volna megörökíteni a napfelkeltét, ezért nem turistabusszal ment fel a hegy tetejére, hanem még előző éjjel mászott fel, egymagában. A hajnalt már extrém ködben várta, amikor hirtelen felbukkant előtte ez a két tündéri jószág. 

13677642_2560x1440_1.jpg

Ritkán készül a kínai Hong Kong-ról ilyen idilli kép! Carlo Yuen fényképész még a globális felmelegedés elhatalmasodása előtt szerette volna lencsevégre kapni a kora reggeli napfelkeltét, a tavasz kezdetét és a hideg-meleg levegő találkozását, hogy minden szín megjelenjen a fotón. Állítása szerint tökéletesen sikerült a kép.

Ying Zhou fényképész azért szeret helikopterekből fotózni, mert így teljes rálátása nyílik az egész városra - itt éppen a New York-ban lévő elit Manhattan szigetére.

13728660_2560x1440.jpg

Új-Zélandon, szinte vertifikális körülmények között mászta meg a nyugati-partszakaszon lévő Haast tartományában található Brewster Hut hegyet Jake Hopkins fotós. Állítsa szerint megérte a fáradozás, ugyanis ez lett a kedvenc - valaha is elkészített - képe.

13732329_2560x1440.jpg

Természetesen az egzotikumok sem maradhatnak ki a pályázatból! Hawaii elképesztő partjainál, drónról lőtte ezt a képet Justin Aikin fotós, aki a fényképen is jól látható régi, piros kocsiból készítette a felvételt - éppen szörfözésre alkalmas területet keresett magának.

Nektek melyik fotó tetszik a legjobban? Esetleg ti is szerettek természeti fényképeket készíteni? Mutassátok meg és küldjétek el nekem a legjobb utazási fotóitokat (gretta@gretta.hu) - a legjobbakat háttérsztorival együtt októberben publikálom!

 

süti beállítások módosítása