Gretta

Kréta legszebb tengerpartjai

2021. szeptember 18. - Gretta

Mesébe illő partok, türkizkék tenger, csodálatos panorámák - pár szóval így tudnám jellemezni az egyik legnépszerűbb görög sziet, Kréta legjobb tengerpartjait, melyeket a fél Európa élvez nyaranta.

Kétféle ember létezik: az egyik imádja Krétát, a másik túl kopárnak, túl semmilyennek tartja. Én még nem voltam Krétán, de ismerőseim többségének határozott véleménye van a szigetről, akik vagy ebbe - vagy abba a csoportba tartoznak bele. Abban azonban mindenki egyetért, hogy a krétai strandok nagyon is jók. Most az ő véleményükre támaszkodva és a Trip Advisoron lévő kommentekre támaszkodva összeszedtem nektek a legjobb strandokat Krétán. 

balos-gettyimages-546424352.jpg

Balos Beach

Kréta északnyugati részén, Chania régiójában fekszik a sziget leghíresebb strandja, a Balos Beach. Amint megpillantjuk élőben is, olyan érzésünk támad, mintha a Karib-tengeren lennénk, hiszen rendkívül egzotikusan fest az egész a puha fehér homokkal és középen lévő kis szigettel együtt. Bár csak kocsival lehet megközelíteni ezt a mesés helyet (buszozás kizárva), indulnak fakultatív programok Chania városából és Kissamosból is ide, melyekből remek kis túrát lehet kerekíteni.

Jó ha tudod: ez a hely nagyon el van szeparálva minden civilizációtól, ezért bőségesen csomagolj magadnak enni és innivalót, ha az egész napot itt szeretnéd tölteni. Se étterem, se bár, se szupermarket nincs a közelben, erre legyél felkészülve. 

elafonisi-gettyimages-621235052.jpg

Elafonissi Beach

Egy kicsit délebbre, Kréta délnyugati részén található Kréta rózsaszínű strandja, az Elfonissi. Ez a hely tényleg olyan, mint maga a paradicsom: a homok rendkívül finom, a víz szinte átlátszó, belül türkizkék, kívül pedig rózsaszínű. A strand már sokkal inkább ki van építve, mint a Balos Beach: itt már van egy-két bár és étterem is, ahogyan bérelhető napernyők és napágyak is megtalálhatóak itt. Nyáron rendkívül nagy a tömeg (bár Krétán hol nem?), a környékbeli családok pedig előszeretettel jönnek ide napozni, mivel a víz lassan mélyül és a kicsiknek is megfelel. A dűnék mögött egyébként egy nem hivatalos nudista strand van, amiről szintén jó, ha tudtok. 

vai.jpg

Vai Beach

Kréta északkeleti részén, Lassithi régiójában egy fantasztikus beach található, melynek a neve Vai. A strandnak az a különlegessége, hogy Európa legnagyobb pálma erdejével van körülvéve - nagyjából 5500 darab pálmafa található meg itt, igazán pompás látványt nyújt az egész. Az itteni homok nagyon finom, kristálytiszta víz és viszonylag lassan is mélyül, a kisgyermekeseknek tehát nagyon ajánlom.

Ahogyan láthatjátok, itt is vannak bérelhető napágyak és napernyők, ahogyan egy-két kisebb bár is. Régebben volt itt egy ingyenes kemping is, az most már nem ingyenes... de igazán üdítő lehet pár napot itt lakókocsizni. Egyébként, ha nem vagy a tömegstrandolás rajongója, a part jobb oldalán van egy kis 30 perces ösvény, mely három eldugottabb kis öbölhöz vezet, ott nagyobb privát szférája lehet az embernek.  

kommos-gettyimages-482988665.jpg

Kommos Beach

Egyszerűen imádom az ilyen strandokat! Kréta déli részén, a Tympaki Airporttól nem messze található a Kommos Beach, mely nem más, mint egy szélesebb, aranyhomokos kis öböl dűnékkel és zöld bokros dombokkal körülvéve. A szél miatt elég nagyok szoktak lenni itt a hullámok, tehát a tószerű tengerpartot kedvelőknek és a kisgyermekeseknek ez a beach egyáltalán nem való. Nudistrand itt is van, főleg északi, a kép felső részén, de azért itt is-ott is felbukkan egy-egy nudizó. Van a közelben néhány taverna, napernyőket és ágyakat pedig itt is lehet bérelni. Szuper hely akkor, ha túl meleg van, mert a szél itt mindig elég erős; a naplementék pedig csodálatosak szoktak lenni innen.

preveli-gettyimages-1035742778.jpg

Preveli Beach

Eléggé a semmi közepén, Balos Beach - Héraklioglykn és az előző Kommos Beach közötti háromszög közepén fekszik a Preveli Beach egy természetvédett terület legszélén. Talán épp ezért, de itt nincsenek bérelhető napágyak és napernyők, tehát rendesen készült fel mindenből, ha el szeretnél itt egy napot tölteni. Egy tavernát mutatott a Google-map, kicsit látszik a fehér épülete a kép felső részén, de arra az egy helyre azért én nem építenék.

A strand különlegessége az, hogy itt ömlik a Megalopotamos folyója a tengerbe, mely egész egyszerűen csodás látványt nyújt. A Preveli Beach környéke egyébként igazán csodálatos: szerintem tavasszal és ősszel különösen jókat lehet barangolni a strandot körülölelő pálma erdőben, ahol több kilátó is van. 

aerial-view-glyka-nera-beach.jpeg

Glyka Nera

Ha az összeállításban lévő strandoktól egy teljesen eltérő tengerpartot szeretnétek kipróbálni, menjetek a Glyka Nera Beachre. Egy egy elég nehezen megközelíthető strand: vagy eljöttök ide kocsival és leálltok a parkolóban, ami kb. 30 perces nehéz túramászás következik, mire a partig értek; vagy elmentek Hora Sfakionba, ahonnan egy 15 perces kis fakultatív hajókirándulás keretében letesznek itt.

A strand legfőképpen a kagylói miatt vált híressé, remekül lehet itt búvárkodni és állítólag sok igazgyöngy is van errefelé. Mivel elég nehezen megközelíthető, itt soha nincs tömeg, a víz pedig olyan érintetlenül gyönyörű, hogy kész csoda az egész. Nyáron nagyon meleg van itt, mivel kopár sziklák veszik körbe az egész partot, elő-vagy utószezonban viszont mindenképpen érdemes lehet meglátogatnotok, ha valami újra vágytok.

A strand egyébként nincsen teljesen elszigetelve: ahogyan a képen is láthatjátok, van itt egy kis taverna és snack bár, akik napozóhelyeket is bérbe adnak, szóval akkor sem kell tele cuccal hegyet másznotok, ha nem a hajókirándulásos utat, hanem a kocsizós-gyaloglós verziót választjátok. 

 ————————————————————————————————————————————— 

'A világ legszebb tengerpartjai' cikksorozat további összeállításai: 

Korfu  Kréta  Nagy-Britannia  Santorini  Thaiföld  Zakynthos 

—————————————————————————————————————————————   

 

süti beállítások módosítása