Gretta

Európa legszebb tájai

2020. december 11. - Gretta

Kastélyok, gleccserlagúnák és hegymagaslatok között megbúvó völgyes panorámák is szerepelnek Európa legszebb télies tájai között. Nektek melyik a kedvencetek?

neuschwanstein-winter-wonderlands-gettyimages-898745158.jpg

Neuschwanstein kastély, Németország

Nagy kedvencemet, a bajor hegyek között megbúvó Neuschwanstein kastélyt ebből az összeállításból sem tudtam kihagyni - remélem nem bánjátok. A világ egyik legszebb épületének tartott Csipkerózsika-kastélyt még 1869-ben kezdte el építettni saját gyermekkori vágyálmainak megvalósítására II. Lajos bajor király Christian Jank építész tervező segítségével - végül a kész remekbő 1886-ra készült el, neogótikus stílusban. A fellegvár ma a világ legtöbbet fényképezett látványosságainak egyike, annak ellenére, hogy belső termeiben tilos a fotózás és a videózás.

hallstatt-austria-lake-and-mountains-winter-snow-3.jpg

Hallstatt, Ausztria

Ha már láttad (és szeretted) a Jégvarázs című Disney-mesét, nagy valószínűséggel Hallstatt is el fog varázsolni télen. Az Ausztria közepén, Salzburgtól kb. 80 kilométerre lévő kis falut már többször nevezték meg a világ legszebb településének - szépségéből a téli, hófedte táj pedig egyáltalán nem vesz el, sőt inkább csak hozzáad!  Bár a falu ilyenkor nagyon (nagyon, de nagyon) hideg, sokkal kevesebb turista van, mint nyáron és ha az időjárás nem veszi el a kedvedet egy kis kirándulástól, mindenképpen javasolnám a meglátogatását. 

scottish-highlands-wintercnt280218.jpg

Skót-felföld, Skócia

Nincs is annál szebb és jobb, mint a Skót-felföldön barangolni télen! Bár az időjárás Skóciában sosem kegyes, a télies panorámák szerelmesei biztosan megtalálhatják a számításaikat az év leghidegebb hónapjaiban is - annál is inkább, mert Skócia ezen területén évente 36-105 napot is eshet a hó! A környék egyébként tele van szebbél szebb romantikus szállodával  (pl. Glencoe House, Inverlochy Castle Hotel, The Gleneagles Hotel stb.) és luxuskabinnal (pl. Balquhidder Mho, Lagnakeil Highland Lodges, Loh Lomond Luxury Lodges stb.) is, tehát a hotelrajongók is válogathatnak miből ezen a kietlen, csendes vidéken.

dolomites-winter-wonderlands-gettyimages-159106347.jpg

Dolomitok, Olaszország

Olaszország északi részén, a magyar határtól (Rábafüzestől, M8-on haladva) 6,5 órás autóútra található ez a csoda, melyet egyszer mindenkinek látnia kell! A gyönyörű fotó Santa Maddalena kis falujában készült és a St. Johns kápolnát ábrázolja a Puez-Geisler Nemzeti Park mesés hegycsúcsainak közvetlen közelében - talán már te is láthattad korábban más beállításban fényképezve, ugyanis ez a látkép a Dolomitok egyik leghíresebb panorámája. Hát nem csodás?

plitvice-winter-wonderlands-gettyimages-641461292.jpg

Plitvicei-tavak, Horvátország

Ez a mesés tórendszer horvát szomszédaink egyik legnagyobb büszkesége - nem véletlenül! Az UNESCO Világörökségi listáján is helyet kapó természeti látványosság a Kis-Kapela és a Pljesivica hegyvonulatok találkozásánál keletkezett és 16 darab kisebb-nagyobb tavat foglal magában! A rossz hír? A meglátogatásához online előzetesen kell regisztrálni. A jó hír? Télen is mesés élményt nyújt és abszolút nincsen messze: magyar határtól (Barcsról, M6-on haladva) kb. 4 órás autóútra található!                                                                                           
lake-bled_slovenia_gettyimages-143921515.jpg

Bledi-tó, Szlovénia

Szlovénia második legnagyobb tava a Dolomitokhoz félúton, a magyar határtól kb. 3 órányi autóútra helyezkedik el (Rábafüzestől, M8-on haladva) Lesce (E61) mellett - tehát lényegében nem sokat kell keresgélni-kavarodni ahhoz, hogy valaki idetaláljon. Ez szuper hír, hiszen csodás kikapcsolódást nyújthat egy tó körüli séta, még akkor ha, ha decemberben-januárban 0-10 fok körül van a hőmérséklet.

jakulsarlon-winter-wonderlands-gettyimages-154949386.jpg

lofoten-islands-winter-wonderlands-gettyimages-525381711.jpg

Lofoten-szigetcsoport, Norvégia

Norvégia északi részén (a sarkkörön belül) találhatóak a Lofoten-szigetek, melyek főleg természeti kincseikről váltak híressé. Sokak szerint ha szerencsések vagyunk, a szigeteken tekinthetjük meg a legcsodálatosabb sarki fényt, az aurora borealist is, melynek zöldes-kékes árnyalata még a képernyőről nézve is abszolút átütő. A legnagyobb esélyünk a különleges természeti fényjelenség érzékelésére akkor van, ha januártól kora márciusig tartózkodunk Norvégiában, de a nyári hónapok kivételével mindig lesz sanszunk arra, hogy részünk legyen ebben az élményben.

süti beállítások módosítása