Gretta

A világ 10 legszebb hegye - II. rész

2018. április 08. - Gretta

A nagy sikerre való tekintettel cikksorozat készül a világ legszebb hegyeit felvonultató összeállításomból - ezúttal a Ti személyes ajánlásaitok és kéréseitek alapján állítottam össze az anyagot. Fogadjátok sok szeretettel, egy élmény volt ezt a cikket elkészíteni!

A cikksorozat többi részét a következő linkeken tekinthetitek meg: I. rész / II. rész

x_mount_ararat.jpg

 © Wikipedia

Ararát-hegy, Törökország

Törökország rengeteg turisztikai nevezetességgek rendelkezik: némelyik csalódást okoz a látogatóknak, az Araráthoz hasonló természeti szépségek viszont garantáltan többet hoznak annál, mint amire számítani lehet. A török-örmény határ közelében fekszik ez az 5137 méter magas kétcsúcsú vulkáni masszívum, melynek a kerülete közel 40 kilométer. Egészen a 19. századig senki sem merte meghódítani, mert állítólag itt fekszenek Noé bárkájának maradványai, aki innen népesítette be a Földet (erről egyébként műholdképek is készültek, érdemes rákeresni annak, akit érdekel) - ám eddig semmilyen perdöntő bizonyítékok nem születtek az ügyben. 

uluru-australia-cr-getty-149698383.jpg© Getty Images 

Uluru, Ausztrália

Az Uluru (másnéven az Ayers Rock) Ausztrália közepén, az északi területen fekszik az Uluru-Kata Tjuta Nemzeti Park területén, mintegy 6 órányi autóútra a legközelebbi nagyvárostól, Alice Springtől.  Ez az óriási homokkő sziklatömb "csupán" 800 méter magas, de a kutatások szerint a legnagyobb része a föld alatt található - a titokzatossága miatt a mai napig a világ egyik legszentebb helyének tartják és sokan zarándokolnak el ide. Az Uluru egyébként Ausztrália legszebb helyeinek egyike, ezért akkor is érdemes meglátogatnod, ha csak pár órát tudsz tartózkodni a közelében.

x_damavand.jpg© Time for Iran

Damávand, Irán

Magányosan, Irán fővárosától, Teherától úgy 70 km-re észak-keletre található ez a rétegvulkán, Ázsia legmagasabb vulkánja a maga 5610 méterével. A  legtöbb túraügynökség szerint a profi hegymászóknak ez az egyik "legkönnyebben" elérhető 5000 feletti magassággal rendelkező hegycsúcs - de a "könnyűt" természetesen ne becsüljük alá, mert rendkívüli fizikális felkészülés és állóképesség szükséges a megmászásához. Erről egy jó kis beszámolót is találhattok ITT. 

x_parnicota.jpg © Wikipedia

Parinacota, Bolívia

Dél-Amerika tele van szebbnél szebb hellyel! Ilyen a Bolívia és Chile határán fekvő Andok és a Nevadoes de Payachata vulkáni komplexum egyik tagja a 6348 méteres Parinacoti vulkán, ami egyszerűen fantasztikus látványt nyújt "ikertestvérével", a 6282 méteres Pomerape-vel. A szinte tökéletesen szimmetrikus hegyhez az ötórányi autóútra lévő La Paz (Chile) a legközelebbi nagyváros, ezért innen hódítja meg a legtöbb profi hegymászó. Érdekesség, hogy a hegy mellett lévő Chungará-tó egy vulkáni kitörés alkalmával keletkezett úgy 8000 évvel ezelőtt és a világ egyik legmagasabban fekvő tava.

x_danxia.jpg © Getty Images

Danxia, Kína

Leginkább az előző cikkemben bemutatott, perui Andokban lévő Vinicunca szivárványhegyhez tudnám hasonlítani Délkelet-Kína színpompás homokköveit, melyeket 2010-ben nyilvánítottak az UNESCO Világörökség részévé. A 25 millió évvel ezelőtt erózióval keletkezett Danxia-hegyek összesen több, mint 73 ezer hektárnyi földterületen láthatóak. A geológiai parkhoz lévő a legközelebbi település Csangje (Zhangye), ami szinte teljes mértékben a turizmusból tartja fent magát.

x_trango_towers.jpg© Shughal

Trango Tower, Pakisztán

Akár a világ legkülönlegesebb helyei közé is beillene ez a már-már függőleges csodahegy! Pakisztán északi részén, a Karakorum hegyláncolatban helyezkednek a Trango-tornyok, melyek a világ legnehezebben megmászható hegyei közé tartoznak - közülük a 6286 méteres Trango Tower a leghíresebb, melynek szinte teljesen függőleges a dőlésszöge. 

x_rinjani_1.jpg © Rinjan National Park

Rinjan, Lombok, Indonézia

A világ egyik legnépszerűbb úticélpontjának választott Indonéziában, Lombok szigetén található a 3726 méter magas Mount Rinjan nevű tűzhányó, mely a róla elnevezett Gunung Rinjani Nemzeti Park területén helyezkedik el. A vulkán 2008 óta az UNESCO Világörökségi listájának tagja, legutóbb pedig 2010-ben tört ki utoljára. A Rinjan tetejéről egyébként fantasztikus látvány nyílik a környező tájra és a mellette lévő Segara Anak tóra: ITT például egy személyes beszámolót is olvashattok a megmászásáról!

x_etna.jpg© Audley Travel

Etna, Szicília, Olaszország

A 3329 méteres magasságával és 136 kilométeres kerületével Szicília szinte bármely pontjából lehet látni  az Etna aktív vulkánját, ahol 2300 méter magasságig bárki feljuthat sílifttel - onnan viszont már csak a helyi túravállalatok vezetőinek kíséretében lehet felmenni a kráter közelébe. A hegy lábánál egyébként rengetegen termesztenek szőlőt, hiszen a vulkáni talaj kiváló bor- és gyümölcstermesztésre.

x_cotopaxi.jpg© Flying and Travel 

Cotopaxi, Ecuador

Ecuador második legmagasabb hegye, az Andokban található Cotopaxi 5897 méterre nyúlik ki a magasba - feltűnő és csodaszép megjelenése miatt nem hiába tartják Dél-Amerika egyik legszebb tájának. Ez a hatalmas rétegvulkán több, mint 50-szer tört ki 1738 óta  - a legutóbb 2015 augusztusában -, és ma is a Föld egyik legaktívabb vulkánjának tartják. A legtöbben az ország fővárosából, a vulkánhoz közeli Quito-ból indulnak a Cotopaxi meghódítására, ami még a profi hegymászóknak sem egy "könnyű" feladat.

gettyimages-200334504-001-590e15693df78c9283eca91f.jpg© Getty Images

Mount Rainier, Washington, USA

A Cascade-hegységhez tartozó aktív vulkán az USA legjegesebb hegycsúcsa, ami 25 gleccsernek és 6 folyónak ad otthont. Nem csoda, hogy rengegeg hollywoodi moziban láthattuk már a 4392 méter magas hegyet, ami tiszta idő esetén még Seattle-ből is látható (a helyiek állítólag ez alapján jósolják meg a napi időjárást). A hegycsúcs Peter Rainier brit származású admirális tiszteletére lett elnevezve Rainier-re, ma már pedig az USA legcsodálatosabb helyei között tartják számon.

süti beállítások módosítása